Ösztöndíjak, költségtérítés, „röghözkötés”, kollégium, átsorolás – mindent megtudhat most az ELTE SEK szülői értekezletén!

Február 5-én, szerdán 18 órakor tartják.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központja rendhagyó szülői értekezletet tart a harmadik nyílt nap keretében, 2020. február 5-én, szerdán 18 órától a B-épületi Tanácsteremben (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.).

A rendezvényre minden érdeklődőt várnak. Többek között a továbbtanulás pénzügyi oldalait vizsgálják majd meg és olyan fogalmakat tisztáznak, melyek fontosak a helyes döntés meghozatalában: állami ösztöndíjas képzések, költségtérítés, „röghözkötés”, kollégium, átsorolás, ösztöndíjak és egyéb költségek.

A szülők segítségére lesznek az egyetem szakértői:

  • Márkus Attila, felsőoktatási szakértő, a Diákhitel Központ munkatársa
  • Németh Péter, az ELTE SEK Tanulmányi Hivatal vezetője
  • Gaspari Gábor, az ELTE Savaria Campus Iroda munkatársa
  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet