Szombathelyen 1974-ben húzták fel az első panelházat a Derkovits városrészen, a Rohonci és Szűrcsapó utcák sarkán, így még biztosan van bennük 30 év. A panelházakat ugyanis eredetileg 50 évre tervezték, de a legújabb információk szerint 80 évet is bírnak. A szombathelyi panelházak az átlagosnál jobb állapotban vannak, köszönhetően a jobb minőségű anyagoknak és a munkafolyamatok precízebb betartásának.
A Derkovitson egyébként már az 1960-as évek óta nagy ütemben épültek új házak a szorító lakáshelyzet megoldására. Eleinte zömében ötszintes, téglablokkos lakóépületek készültek, majd később az egyhangúság feloldására néhány középmagas házat iktattak ezek közé.
Nagyon kellettek az új lakások
Végh Árpád építészettörténész egy korábbi cikkünkben A 30-50 évre tervezett panelek száz évig is állhatnak 2020. January 20. 07:48 azt mondta: itthon 1956 után jöttek rá, hogy lehetnek bármilyen ügyesek a kőművesek, serények a segédmunkások, nem tudnak annyi téglaházat építeni, amennyi az egyre növekvő városokba kell. Márpedig gyorsan kellett lakásokat építeni, a falvak ugyanis néptelenedtek, a városokba pedig egyre többen költöztek.
„Az iparosítás beindulása a hidegháború miatt, mind a keleti, mind a nyugati blokkban arra kényszerítette az embereket, hogy a városokba vándoroljanak, és a gyárakban dolgozzanak, és ezeknek a munkásoknak új lakótelepeket kellett építeni” – mondta az építészettörténész.
Szombathelyen a Derkovitson épült a legtöbb panellakás, de jutott belőlük a szintén a ‘60-as években kialakuló KISZ-lakótelepre is, ahol az öntöttfalas (qutinor) technikával is épültek házak. A nagyüzemi panelházaknál a házgyárban öntötték ki a paneleket, a helyszínen csak az összeszerelés zajlott. A qutinor technikával épült házaknál helyben történt a zsaluzás, és ott öntötték ki a falakat.
Eredetileg 40-50 évre tervezték őket
A Joskar-Ola lakótelep építése a ‘70-es években indult, itt is téglaházakkal kezdtek, majd áttértek a qutinor és a panelházas módszerre, ez a folyamat volt a jellemző a Hunyadi utcai piac melletti házakra is. Volt olyan év, amikor ezer panellakást adtak át Szombathelyen, aztán a ‘90-es évek elején leállt a panelházak építése, és azóta sem indult újra.
Érdekesség, hogy a paneles építési módszert Nyugaton is használták, például Dániában, Svédországban, Franciaországban, de hozzánk nem meglepő módon a kevésbé megbízható szovjet technika jutott el. A tömeges építkezések idején a paneleknek 40-50 évet jósoltak, évi 2 százalékos állagromlással számolva. A homlokzat, a tető és az alagsori födémek szigetelése, a nyílászárók cseréje, a fűtés korszerűsítése és a gépészeti javítások azonban már korábban időszerűvé váltak, amire sok helyen nem volt forrás.
Szombathelyen egyébként az országos átlagnál jobb minőségű panelházak épültek. A paneleket a Győri Házgyárban állították elő, ahol a gyártási utasításoknak megfelelően, jobb minőségű anyagból dolgoztak. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy szombathelyi panelházak jobb állapotban vannak, mint például a budapesti lakótelepek házai.
Akár 100 évet is kibírnak
Kákonyi József építőmérnök, statikus és igazságügyi szakértő évekig volt az irányítója a panelszereléseknek. A baon.hu-nak azt mondta, a házgyári panelek nem csak 80 évet, hanem annál is többet kibírhatnak. Ez viszont csak az épület tartószerkezeteire vonatkozik, az elmúlt 30 évben a tulajdonosok kérésére számos panelépületnél végzett vizsgálatokat, a problémák sosem érintették a panelek tartószerkezetét.
Mint mondta, a nyílászárókra 40, az épületgépészetre 25 év volt a szerkezeti élettartam, ami be is igazolódott, hiszen az energiatakarékosságot célzó panelprogram meg is mutatta a nyílászárók elhasználódását. Kákonyi József hozzátette, szakértőként hőtechnikai veszteségek, hőszigetelési, vízszigetelési, fűtéskorszerűsítési munkáknál kellett eljárnia.
A szombathelyi panelházak tehát 40-50 évesek, a szakértő szerint 80-100 évet is kibírnak ezek az épületek, viszont karban kell tartani azokat. Az utóbbi években népszerűbbek lettek a panellakások, hiszen a viszonylag alacsony a rezsijük, és könnyebb a fenntartásuk. De nem lenne szabad spórolni a karbantartáson, javításokon.