Szombathely régen és ma - A püspöki elemi iskola

Hajdanán készült képeslapok, fotók nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket, helyeket újra lencsevégre kapni.

A cikkünkhöz áttanulmányozott majdnem fél tucat helytörténeti forrás sem tud megegyezni a dátumban, mindenesetre 1870 és 1872 között biztosan felépült, hiszen az utóbbi esztendő október 1-től már működött is a Szabó Imre püspöksége idején Kirchmayer Károly tervei alapján emelt püspöki elemi népiskola.

Régen
Régen
Szombathely régi képes levelezőlapokon c. könyv

Indulásakor a város leglátogatottabb iskolája, melynek mindjárt a megnyitás évében közel 800 tanulója volt. Később a megyéspüspök intézkedése alapján 80 tanulóban korlátozták az egy-egy osztályba felvehetők létszámát. A díszes palotában négy-négy osztályterem volt berendezve a lányok és a fiúk számára. Akadt még egy nagy olvasószoba és egy 300 kötet számláló könyvtár a tanítók számára. Az iskola természettani és vegytani szertára, ásványgyűjteménye és egyéb a szemléltető oktatáshoz megkívánt eszközei mind az intézet gazdag felszereléséről tanúskodtak. A közvetlenül a megyéspüspök felügyelete alatt álló iskolában az igazgatón kívül egy hitoktató, hét rendes osztálytanító és két kézimunka tanítónő működött.

Mivel a terület az ókori és a középkori város központjának közvetlen közelében terült el, ókori és középkori falak és tárgyak kerültek elől. Maga az épület szabadon álló, téglalap alaprajzú, egyemeletes épület. Utcai homlokzata kiugró és párkányon túlnyúló, timpanonnal lezárt középrizalittal tagolt, melynek földszinti ablakai szegmentív, az emeletiek pedig félköríves záródásúak. A rizalit emeli homlokzata neoreneszánsz fejezetes lizániákkal tagolt, közöttük vállpárkányos-záróköves, köríves díszítés, a parapetfal pedig bábos korláttal díszített, de nem áttört. A timpanonpárkány konzolos kiképzésű. A földszint homlokzati felület sávozott, egyenes záródású ablakokkal tagolt, melyeknek parapetjei eklektikus vakolatdíszítésűek. Az épület egyenes záródású bejárata a középrizalittól jobbra van. Említésre méltó még az épület jelenleg is megcsodálható öntöttvas kerítése.

Ma
Ma
Vágvölgyi Bálint

Az épületet 1959-ben, majd a rákövetkező évtizedben felújították. A rendszerváltás időszakáig a Vas Megyei Pedagógia Intézet működött itt. Az egyházi vagyonok ügyeinek ekkor elkezdődött rendezése után ide költöző püspöki általános iskola gimnáziummal kibővített, vadonatúj épületének (Brenner János Általános Iskola és Gimnázium a Brenner Tóbiás körúton) elkészülte után 2014-2015-ben - eredeti szerkezetét, homlokzatát és stílusjegyeit megtartva, energetikailag és épületgépészetileg korszerűsítve - püspöki óvoda céljainak megfelelően ismét felújították.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Szombathely régen és ma - Gyógyszertár és lakóház az Óperint utcában

Hajdanán készült képeslapok, fotók nézőpontját igyekszünk rendre megkeresni és a híres épületeket, helyeket újra lencsevégre kapni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Múltbanéző