Szombathelyi színésznő a Kaszás Attila-díj végső négy jelöltje között

Csütörtökig még ön is szavazhat.
„Nagy Cili bejutott a Kaszás Attila-díj végső 4 jelöltje közé. A győztesről a közönség dönt! Szavazni 2023.11.30-ig lehet a díj honlapján”

- írja Facebook-bejegyzésében a Weöres Sándor Színház.

„A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott” – olvasható a díj honlapján.

Nagy Cili
Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

Nagy Cili színésznő Pécselyen nőtt fel, majd 1997-2000 között a zalaegerszegi Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdió növendéke lett, melynek köszönhetően kisebb szerepeket kapott a Hevesi Sándor Színházban. 2002-2006 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. Egyetemi gyakorlatát a Budapesti Kamaraszínházban töltötte, majd 2006-2008 között a Nemzeti Színház tagja volt. Később játszott a Budaörsi Játékszínben. 2010-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja. A színészet mellett rendezéssel is foglalkozik.

2014-ben Holdbeli csónakos díjat és Opel Különdíjat kapott.

Nagy Cili
Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

Fontosabb szerepeiről és rendezéseiről a szombathelyi színház honlapján talál információkat, szavazatát itt adhatja le.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra