A Magyar Közlöny szerda esti száma szerint sem Budapestnek, sem a megyei jogú városoknak nem kell befizetnie az iparűzésiadó-többletet idén.
Így Szombathelynek sem, sőt, Vas megyében összesen kilenc településnek kell fizetnie.
A többiek fizetési kötelezettsége:
A többi Vas megyei településnek nem kell fizetnie az idén.
Szombathely tavaly 1,516 milliárd forintot fizetett a versenyképes járások alapba, igaz, ebből később 700 milliót visszakapott
700 millió forintot kap vissza Szombathely a kormánytól January 12. 17:14 , amiből most útfelújításokat terveznek
Több mint 12 milliárd forintból újítanak fel utakat Szombathelyen June 10. 20:02 .
Sok a bizonytalanság
Az alapba azt a pénzt kell befizetni, amennyivel több bevétele lesz a városnak iparűzési-adóból, mint előző évben. Horváth Attila pénzügyekért is felelős alpolgármestere kérdésünkre azt mondta, egyelőre nem tudni, hogyan alakul az idei adóbevétel. Tavaly egy viszonylag nagy kiugrás volt a szombathelyi vállalkozások bevételeinél, ami nem valószínű, hogy idén megismétlődik.
Ráadásul az euró és a dollár árfolyamának esése elég nehéz helyzetbe hozott több céget is, akár 300-400 millióval is csökkenhet az iparűzési-adó befizetése a tavalyi évhez viszonyítva. A város tíz legnagyobb vállalata fizeti az adó több mint a felét, és ezeket a vállalkozásokat érinti az árfolyam változása.
Mi tesszük hozzá, hogy az j kormány valószínűleg átalakítja a versenyképes járások programját is, az ügyre még biztosan visszatérünk.