Könyvvel és versennyel emlékeznek meg Tóth Gézáról

Hatodik alkalommal rendezik meg a Tóth Géza Súlyemelő Emlékversenyt, és megjelenik az olimpikon életét bemutató könyv is.

Szombaton ismét a súlyemelés fővárosa lesz Szombathely, hiszen ismét megrendezik az ország egyik legrangosabb súlyemelő versenyét, a Tóth Géza Emlékversenyt. A sajtótájékoztatón Szombathely polgármestere, dr. Puskás Tivadar nem győzte hangsúlyozni, hogy Tóth Géza mindenki számára példakép.

A versenyt idén is a Szent-Györgyi Albert Iskolában rendezik meg. A küzdelmek már tíz órakor elkezdődnek, az ünnepélyes megnyitó azonban csak délben lesz. A kettő között, fél tizenkettőkor megkoszorúzzák Tóth Géza szobrát.

Sajtótájékoztató a Tóth Géza súlyemelő versenyről
A sajtótájékoztató további képeiért kattintson!
Vágvölgyi Bálint

A versenyre nyolcvanegy hivatalosan elfogadott nevezés érkezett be. Részt vesz többek között a női- és a férfi felnőtt válogatott is, ők az április elsején kezdődő Európa-bajnokságra készülnek. A sajtótájékoztatón Márkus Erzsébet, a Haladás VSE súlyemelő szakosztályának vezetője elmondta, hogy Bazsó Biankától és Boros Viktóriától, a HVSE két versenyzőjétől kiemelkedő teljesítményt várnak.

Ma délután mutatták be Bodor Ferenc aranytollas újságíró tizedik kötetét is. A Vasak világa című Tóth Géza emlékkönyv bemutatóján dr. Puskás Tivadar ismét kihangsúlyozta, hogy az olimpikon súlyemelő mindenki számára idol és példakép lehet, hiszen ő mindenki bajnoka volt.

Bodor Ferenc: A vasak világa című Tóth Géza emlékkönyvének bemutatója
A könyvbemutató képeiért kattintson!
Vágvölgyi Bálint

A bemutatón részt vett Tóth Géza két lánya is, Tóth Ágnes és Tóth Orsolya is. Utóbbi elmondta, hogy a könyv ötlete akkor fogalmazódott meg benne, amikor édesapja izmait látván az egyik asszisztensnő megkérdezte, hogy sportolt-e korábban valamit.

A dicsőség múlandó

- mondta Tóth Orsolya, majd hozzá tette, a könyvvel azonban méltó emléket tudnak állítani édesapjának.

A vasak világa - Tóth Géza című kötet megvásárolható a Haladás ajándékboltjában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport