„A szükség nagy úr” - Valami rendkívüli történt a Volán egyik Vas megyei járatán

Először azt hittük, mi olvassuk rosszul az ülések felé elhelyezett üzenetet.

Lapunkhoz naponta több tucat levél, üzenet és telefonhívás fut be, de ennél a szerda délutáni fotónál még a mi szemünk is fennakadt:

Olva

Először azt hittük, hogy valamit félreolvasunk, de amikor kinagyítottuk a fotót, csak nem változott a felirat:

Olva

„Lezárt ülőhely. Egy utas leszarta”.

Ez bizony meglehetősen egyértelmű üzenet, ám a kísérőlevélben kiderülnek további részletek is.

„Napi rendszerességgel utazom busszal, azon már meg sem lepődöm, hogy a járműveken nem működik a fűtés, gyakoriak a menet közben telefonáló és dohányzó sofőrök, de amit a ma 10.20-kor Szombathelyről Nagytilaj felé közlekedő autóbuszon tapasztaltam, azon bizony ledöbbentem” – írja élményét fotókkal is dokumentáló olvasónk, aki nem az utast, hanem a céget hibáztatja a történtekért.

„Tudom, a szükség nagy úr, ezért nem is hibáztatom a kedves utast, a Volánbusz Zrt.-t annál inkább. Mivel a busz helyből indult, nem gondolom, hogy ne lett volna idejük orvosolni a problémát. Ráadásul ugyanez a busz, változatlan állapotban indult vissza Szombathelyre” – magyarázza a véleményének alapjait.

Olva

„Úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani a higiéniára, és emberhez méltó körülményeket teremteni” – szól az olvasói konklúzió.

A levelet és a fotókat elküldtük a Volán budapesti központjába. Amint érkezik reakció, frissítjük írásunkat

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem