"Nem értem az ellenzékieket. Miért nem lehet hálásnak lenni a kormánynak, ha kapunk valamit? " - tette fel a kérdést távoli ismerősöm a Facebookon.
Azóta is ez a két mondat jár az agyamban. Hogy hálásnak kellene lennünk azért, ha a kormány valamit csurrant-cseppent nekünk, állampolgároknak.
Ez az alattvalók, hűbéresek gondolkodása, akik természetesnek veszik, hogy elrendelt uraik vannak. Akik ha kegyesek, akkor némi morzsát szórnak közénk, de ennek fejében megmondják, hogy mit tehetünk és mit nem.
Ami, ugye, azt is jelenti, hogy minden azoké, akik uralkodnak felettünk, mi is az övék vagyunk, és jobb, ha ezt elfogadjuk. De legalább gondolkodnunk sem kell, hiszen megmondják, mit kell csinálnunk.
De. A kormány sem és egyetlen politikus sem a földesurunk, nem a tulajdonosunk. Az állam vagy adott esetben az önkormányzat pénze sem az övék, hanem mindenkié, a miénk is.
A kormányt és az önkormányzatot mi bízzuk meg a feladattal, egy rövid időre, egyik választástól a másikig. Az a feladatuk, hogy a mi pénzünkkel gazdálkodjanak, azt hatékonyan költsék el, úgy, hogy a lehető legtöbb hasznot hozza. Nem nekik, hanem nekünk.
Mert mi vagyunk a megbízóik, a mi pénzünket osztják be és költik el, és erről be is kellene számolniuk nekünk.
És ne mi legyünk hálásak nekik. Legyenek ők nekünk, mert megkapták a megbízásunkat, és vele az átlagosnál jóval magasabb életszínvonalat. És ne nekik legyenek elvárásaink velünk szemben, örüljenek annak, ha nem vonjuk vissza a megbízást, és nem rúgjuk őket fenékbe.
Mert a fenékberúgáshoz is nekünk van jogunk.
