Sorban kapta szerkesztőségünk azokat a szombathelyi iskolákban készített képeket, amelyeken az látszik, hogy az intézmények munkatársai ma kockás ingben mentek be dolgozni.
A mellékelt magyarázat szerint az akcióval arra az előírásra akarnak rávilágítani, miszerint egy pedagógusnak törekedni kell arra, hogy
"a viselkedésével, megjelenésével az intézmény és a magyar köznevelés jó hírét erősítse".
A kockás ing egyébként évek óta szimbolizálja azt a heroikus küzdelmet, amit a pedagógusok vívnak a kormánnyal a közoktatás megreformálása, modernizálása érdekében.
Ahogy arról múlt héten írtunk, a tanárok demonstrációi - részint azért, mert kvázi szóba sem áll velük a kormány - a tavalyi évet követően idén is folytatódnak. Többek között a szentgotthárdi Arany János Általános Iskola 29 tanára is demonstrál a rossz oktatási körülmények, a megbecsülés hiánya, az elavult eszközök és kötelező tanítási módszerek, felszerelések miatt.
Emellett éppen ma járta be a sajtót, hogy kizárja az Európai Bizottság az alapítványi működtetésű egyetemeket az Erasmus cserediák-programból és a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból, mivel a kormányzati döntés miatt kiszervezett intézmények működési modellje nem biztosítja az uniós források átlátható kezelését, részben mert magas rangú politikai tisztségviselők kerülnek az alapítványok vezetőségébe.
Hétfő reggel a szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában tanítási szünetet rendeltek el, miután a 35 pedagógusból 29en nem vették fel a munkát. Szombaton írtuk Hétfőtől 29 tanár fog demonstrálni Szentgotthárdon 2023. January 07. 07:35 , hogy az iskola 29 pedagógusa polgári engedetlenséget jelentett be az oktatás helyzete miatt.