Aradszky Lászlóra pedig emlékezni kellett.
Koós Kános, Poór Péter, Zalatnay Sarolta, Dékány Sarolta. És persze Aradszky László, aki már nem tudott eljönni Szombathelyre. Ők a 60-as, 70-es évek legnépszerűbb előadói voltak, a Táncdalfesztivál pedig az akkori MTV legnépszerűbb műsora.
Nem véletlen, hogy a közönség is az idősebbekből állt, ez amolyan nosztalgia, múltidézés. Ahogyan a nemrég elhunyt Aradszky Lászlót is megidézték, ő még szerepelt a műsor plakátján is.
PrZoli fotóbloggerünk nézte meg a szombathelyi koncertet, itt alul pedig egy galériát talál.
A képre kattintva galéria nyílik
Nagy Zoli
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.