Orális szexre kényszerítette a 15 éves fiút a hevesi férfi

A gyanúsított előzetesben van.

A Heves Járási Ügyészség szerint 2014 októberében tarnaszentmiklósi munkahelyének portásfülkéjében rontotta meg a 15 éves fiút az a 38 éves, Heves megyei férfi, akinek a számítógépén több tízezer kiskorúakat ábrázoló pornográf felvételt is találtak a nyomozók. A gyanúsított a felvételek jó részét az interneten is megosztotta. A férfit a január 7-én tartott házkutatás buktatta le.

A gyanú szerint 2013 januárjától folyamatosan osztott meg az interneten pornográf felvételeket, valamint közösségi oldalakon is cserélgette azokat. A számítógépén több tízezer ilyen képet és 81 videót is tárolt, ezek nagy részét ingyenes tárhelyszolgálató oldalakon mindenki számára elérhetővé tette.

Az ügyészség szerint 2014 őszén fiatal fiúkat hívott tarnaszentmiklósi munkahelyére, ahol megengedte a kiskorúaknak, hogy az ottani számítógépét használják, ezzel próbált a bizalmukba férkőzni és így akarta elérni, hogy később teljesítsék nemi vágyait. A gyanúsított végül október elején a portásfülkében orális szexre kényszerített egy 15 éves fiút.

A férfit a nyomozó hatóság tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntettével, és tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével gyanúsítja a férfit,akinek a Hevesi Járási Ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatását – írja a Velvet.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek