Ahogy az lenni szokott, idén is március 15-én tartották meg a szombathelyi sajtóünnepet, ezúttal a Szombathelyi Képtárban. A magyar sajtó napja alkalmából pedig ismét díjazták a sajtó munkatársait, több kategóriában is.
Nemény András polgármester beszédében kiemelte a sajtószabadság fontosságát, egyben gratulált lapunknak a
tegnap átvett Magyar Sajtódíjhoz
Büszkeség: a Nyugat.hu kapta az idei Magyar Sajtódíjat
March
14.
12:22
.
A polgármester szerint a különböző kategóriákat (lásd később) maga az élet köti össze, a jó fotó pedig az örök pillanatot ragadja meg, ami mintha egy fejünkben elinduló film első kockája lenne.
Először a hagyományos sajtófotó pályázat következett, melynek célja, hogy objektíven mutassa be Szombathely legfontosabb, leglátványosabb, és legérdekesebb történéseit, kulturális és sporteseményeit. Idén jóval többen jelentkeztek, mint tavaly: 17 fotós összesen 161 fotóval, ami 124 pályaművet jelent (a fotósorozatok egy műnek számítanak).
Idén a hír/esemény, kultúra/művészet, illetve sport kategóriákon kívül egy újat is hirdettek: a negyedik, külön kategóriába azokat a pályaműveket várták, melyek beleférnek a sajtófotó tágabb műfajába, ugyanakkor valamiért a klasszikus három kategóriák egyikébe se tagolhatóak.
Ilyen például a streetfotó, a tájkép, vagy akár a természetfotó is. Az új kategória pedig amiatt is különleges, hogy idén először fotósorozattal, legfeljebb 6 képpel is lehetett nevezni.
A zsűri sok évtizedes tapasztalattal bíró fotóriporterekből állt: Benkő Sándor, Gáspár Gábor és Seres Péter idén is a megszokott módon, név nélkül, kategóriákra bontva kapták meg a pályaműveket és a hozzájuk tartozó leírásokat, március 2-án ültek össze elbírálni a képeket, hogy aztán a 15-i sajtóünnepen kioszthassák a díjakat.
A Nyugat.hu fotósa, Mészáros D. Zsolt két kategóriában is nyert.
A szombathelyi hajléktalanszálló lakóit emberközelibb módon bemutató sorozatának egyik fotóját ítélték a legjobbnak a hír/esemény kategóriában. A sorozat többi képét itt nézhetik meg, helyszíni riportunkat pedig itt
Zsolt sorozata lett a nyertes az új, külön kategóriában is, melybe egyéni hangulatképeket válogatott össze Szombathelyről.
A kultúra/művészet és a sport kategória nyertese Büki László lett a Vaskarika.hu-tól Folk-levitáció és MMAgyar bajnok mosolya című képeivel.
A zsűri idén két különdíjat is kiosztott: Vágvölgyi Bálint szabadúszó fotósnak A futás öröme című fotójáért, valamint Cseh Gábornak , a Vas Népe fotósának Szombathely, a befogadó város című sorozatáért.
A fotópályázatot elbíráló Benkő Sándor MÚOSZ-nagydíjas fotóriporter azt hangsúlyozta, hogy a nyertes alkotások országos versenyeken is megállnák a helyüket.
Az Angyal László-emlékdíjat pedig idén Vámosi Áron szabadúszó fotós kapta Frissítő című fotójáért, amit az Anna and the Barbies Művészetek Völgyében tartott koncertjén készített.
Az idén is átadták a Szombathely sajtójáért díjat, amit tavaly óta kifejezetten a helyi sajtó, illetve médiumok munkatársai által végzett magas színvonalú tevékenység elismeréseként ítél oda a város egy, a helyi elektronikus és nyomtatott médiában (beleértve a rádiót és televíziót is) kiemelkedő munkát végzett természetes (újságíró) személynek.
A Szombathely sajtójáért díjat 2023-ban Sugár Judit kapta. Sugár Judit Szombathelyen született, középiskolai tanulmányait a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban végezte, majd a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán villamos üzemmérnök diplomát szerzett. Tanulmányait ezt követően is folytatta, és a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán mérnök-üzemgazdász végzettséget is szerzett.
11 évig volt a Vas Megyei Távhőszolgáltató Vállalat számítástechnikai munkatársa. A Szombathelyi Televíziónál 1994-ben kezdett el dolgozni mint vágó, képmérnök, rendező. Ő a városi televízió legrégebb idő óta ma is dolgozó munkatársa, személye összeforrott a tv-vel.
A Szombathelyi Tv napi híradói és magazinműsorain túl aktívan részt vett több (köztük díjnyertes) ismeretterjesztő és dokumentumfilm, - műsor elkészítésében is. Aktív résztvevője több helyi közösségnek, civil szervezetnek.
2004 óta önkéntes tevékenységet folytat a Szombathelyi Zsidó Hitközség Szociális és Kulturális Alapítványban, 2022 óta a helyi Zsidó Hitközség elnöke is. Ezirányú tevékenységei keretében számos kulturális eseményt, fesztivált, beszélgetést, ismeretterjesztő alkalmat szervez. Ezzel nem csupán a helyi média, de a kulturális közélet meghatározó szereplője is.