Honnan a játékok iránti szenvedélyed?
Teljesen átlagos gyerekkorom volt. Az x generáció tagjaként bunkert építettünk a G. I. Joe figuráinknak, amit szétbombáztunk, kidobóztunk, fára másztunk. Érdekes, de az éppen betörő számítógépes világ egyáltalán nem fertőzött meg. Középiskolás, majd főiskolás koromban kezdett komolyabban foglalkoztatni az önmegvalósítás, az igény, hogy kreatív tartalmat hozzak létre. Akkori barátaimmal kisfilmeket, performanszokat, előadásokat csináltunk, írogattunk a fióknak. [/ianswer
Tehát kerestük, hogy miben vagyunk jók. Egészen pontosan akkor szembesültem a játékok és a játszás fontosságával, amikor elkezdtem pedagógusként tanulni. Azzal szembesültem, hogy ha a játékot és a különféle játékos tevékenységeket beemelem az oktatásba, akkor az teljesen új távlatokat nyithat meg.
Mit takar pontosan az, hogy beemeled ezeket az oktatásba?
A céljainknak megfelelően találjuk meg a játék helyét az oktatásban. Olyan tanulási-tanítási folyamatra gondolok, ami az ismeret elsajátítást támogatja kiegészítő tevékenységekkel. Munkám során mindig alkalmaztam kooperatív játékokat.
Innen már csak egy lépés volt rátalálni az élménypedagógia módszertanára, ami kiválóan alkalmas a kreativitás erősítésére, mert a gyerekek cselekvőképességére épít, a tapasztalati tanulás lehetőségét nyújtja. Vagy például lehet egy vetélkedőt a tanultak átismétlésére, elmélyítésére is használni. A társasjátékokat pedig gondolkodási és szociális képességek fejlesztésére.
Térjünk rá a társasjátékokra. Mennyi társasjátékod van otthon?
Körülbelül nyolcvan és kilencven között. De ezek egy részét csak az oktatás során használom.
Tehát az oktatásba nem csak a játékosítás gondolatát, hanem konkrét társasjátékokat is alkalmazol?
Pontosan! Rengeteg figyelem- és érzékelést fejlesztő játék van, például a Dobble, a Twin it, vagy a Boldog lazac. A Dixit kártyák kiválóak beszélgetések indításához, történetmesélésre, önismereti foglalkozásokra. Versengős játék kell a nyelvi kreativitás edzéséhez? Ott a Kódfejtő, a Fedőnevek, a Szócsapdák.
Gondoljuk csak végig, mi minden történik társasjátékozás közben: szabálykövetés, együttműködés, esély kalkulálás, rugalmas gondolkodás, kommunikáció, önérvényesítés, érzelmek kezelése. Az oktatásban ezt úgy nevezik: kulcskompetenciák.
Kijelenthető, hogy ezáltal már elkezded a diákokat
fertőzni
a társasjátékok szeretetével? Van olyan aki komolyabban is érdeklődik?Így van. Minden korosztálynál előfordul. A munkám nagy részében alsó tagozatosokkal foglalkozok, így náluk alkalmazom leginkább. Mivel a ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban tanítok, így felső tagozatosokhoz is beszoktam vinni a társasokat, de igazán nagy sikere a gimnazisták körében van. Két hónap után az egyik DÖK gyűlésen meg is jegyezték, hogy jó lenne, ha az összes diákrendezvényen lehetne társasjátékozni. Ezért sok szabadidős iskolai rendezvényen ott vagyok.
Honnan jött az ötlet, hogy Szombathelyen rendezz társasjátékos esteket?
A társasjátékos események Magyarországon a 2010-es évek közepétől jelentek meg újra Budapesten. Ezek nem művelődési házakban alakult klubok, hanem szórakozóhelyeken, ahol összegyűlnek emberek és közös játékkal töltik az időt. Mivel Szombathelyen egyáltalán nem találtam hasonlót, úgy gondoltam, hogy az egyik szórakozóhelyen a jelenlévők rendelkezésére bocsátom a társasjátékaim. Ez igazából mindenkinek jó. Hiszen a helyre az esemény által mindig érkezik egy vendégkör, akik fogyasztanak.
A résztvevők számára is jó, mert hasznosan töltik el az idejüket, illetve anélkül próbálhatnak ki társasjátékokat, hogy méregdrágán megvásárolnák. Persze nekem is jó, mivel a helytől kapok egy bizonyos kiszállási díjat, amit vissza lehet forgatni újabb és újabb játékok beszerzésére. Azonban leginkább azt szeretem, amikor látom, hogy egy-egy csapat mennyire élvezi a játékokat.
Mi a célod ezekkel az estekkel?
Részemről ennek a tevékenységnek van egyfajta kultúrmissziós jellege. Ha baráti összejöveteleket fel lehet dobni egy-egy társasjátékkal, akkor van benne érték. Hiszen ha idegen embereket le lehet ültetni egy asztalhoz, akik ezáltal megismerkednek egymással és jól érzik magukat, akkor ez értékteremtő szabadidős tevékenység, egy közösségi élmény.
Miket szeretnek játszani az emberek?
Az okos partijátékok mennek a leginkább. Nagyon kedvelik a kommunikációs játékokat, amelyek a szókincset, a gondolkodást és az asszociációs készségeket fejlesztik. Ilyen játékok például a Dixit, a Fedőnevek, az Imagine és a Concept, vagy a Bűnjelek. A blöffölős, alkudozós játékok is népszerűek, ide konkrétan a Notthingham bíráját és az Avalont sorolom. Ezek többsége titkos szerepeket alkalmaz, ami extra adrenalint ad egy-egy partinak, főleg, ha még nyomozni is kell.
Kooperatív játékokat is szoktak választani, ahol a felek egymásra vannak utalva, vagy együtt nyernek, vagy közösen veszítenek. Okosan felhasználva ezek a játékmechanizmusok egy csapatépítő tréningen is megállnák a helyüket.
Van kedvenc társasjátékod?
Nincs konkrét kedvencem, inkább bizonyos típusú játékokat szeretek. Ezek a belépő szintű, úgynevezett filler társasjátékok. Közös jellemzőjük, hogy pörgősek, hamar végigjátszhatóak, enyhe gondolkodást igényelnek, könnyen tanulhatóak, nagyjából fél óra alatt lejátszhatók. Általában mikor véget ér a játék, akkor az emberekben megérik egy
na még egyet
érzés.Mennyire követed az új trendeket? Régebbi játékokat lehet egy est során kipróbálni, vagy inkább az újabbakat?
Főként a modern társasjátékok dominálnak, a kétezres évek közepétől megjelentek, amit a szakma új generációs játékoknak is szokott nevezni. Sokaknak ha azt mondod, hogy társasjáték, egyszerre a Monopoly, a Gazdálkodj okosan!, vagy éppenséggel a Ki nevet a végén? ugrik be.
Nem biztos, hogy ezekkel a játékokkal kapcsolatban korábbról pozitív élményeik vannak, főleg, ha már nem gyerekek az illetők. Ráadásul ezeket mindenki ismeri. Annak örülük, amikor az a mondat üti meg a fülemet a társasjáték esteken, hogy
semmit sem ismerek az asztalon lévő játékok közül
. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogypont ezért vagytok itt, új játékokat megismerni, kimozdulni a komfortzónátokból!
Ma már vannak olyan társasjátékok, amelyek okostelefonokra letölthető alkalmazásokkal együtt használhatók, például úgy lehet nyomozni, hogy virtuálisan szétnézel a helyszínen a leolvasott QR kód alapján.
Honnan informálódsz, kiket követsz a témában?
A BoardGameGeek egy hiteles forrás. Több bloggert és vloggert is figyelek. Külföldön, ha például Tom Vasel csatornáján, a The Dice Towernél egy játék excellent értékelést kap, arra érdemes figyelni. A magyar társasjátékos tartalmat gyártók közül Győri Zoltán számomra a mérvadó, illetve a baráti körömből Szalontay Márk, aki szabadulószobákat tervez, élénk köztünk a tapasztalatcsere a társasjátékokat illetően is.
A legjobb ha az ember mozog ilyen körökben, értsd ez alatt a társasjátékos boltokat, klubokat. Budapesten a Játszóház Projekt eseményeit ajánlom leginkább.
Aki érdeklődik, az hol és milyen formában kapcsolódhat be a társasjátékozásba?
Havi rendszerességgel van kitelepülésünk szerdán is lesz egy est, még a karneváli forgatag előtt. A rossz időtől nem kell tartani, mivel csapadékvédett kerthelyiségben társasozhatnak az érdeklődők. Van egy nyilvános csoportunk is, amit Szombathelyi Társasjátékozók néven lehet elérni a Facebookon, ott bővebb információkat lehet találni rólunk és a programjainkról.