Szabad ég alatt egy nagy, ledes kivetítő – ami lehetne még ennél is nagyobb –, sok nyugágy és még több szék, pattogatott kukorica és büféféleség. Ez a recept, amit Budapest, Győr, Debrecen, Pécs és Szeged után ezen a hétvégén városunk is magáévá tett az Agorának köszönhetően, és ami látványosan igazolta: igenis szükségünk arra, hogy birizgálják az ingerküszöbünket mindenféle rendezvényekkel, most éppen egy ingyenes-ideiglenes kertmozival a belváros kellős közepén.
A kezdő pénteki napon még az sem tántorította vissza a kilátogatókat, hogy az égiek gyorsan lezavartak egy csapadékos csetepatét: többen esőkabátot húzva várták meg, hogy elvonuljanak a háborgó fellegek. Háborgásra később már csak emberi torkokból számítottunk, mert a könnyed Mágnás Miska operett után száznyolcvan fokos fordulattal egy egészen szélsőséges filmet, a Nyugalom címűt vetítették le.
Megfelelő választás?
Aki már látta Alföldi Róbert nevezett alkotását, az tudja jól, hogy a „verd a számba” talán az egyik legvisszafogottabb mondat a merészebb jelenetek dialógusai között. Ez minket, légyottok tekintetében már egy ideje felvilágosított huszonéveseket különösebben nem zavart, de meg kell hagyni, érdekes élménynek bizonyult, amikor a hátulról foganatosított gépies szex hangjait harsogták vissza a fő téri házfalak.
Élménynek érdekes volt, időpont tekintetében talán egy kicsit korai – még akkor is, ha a kiégett színésznő és a vele testi kapcsolatot sem nélkülöző fia történetét feldolgozó mű nem pornó, hanem a hivatalos kánon szerint művészfilm, és még azt is kiírták előtte, hogy tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott.
Sehol nem fordult még elő, hogy ne lett volna elég 450 szék
Szombaton délután régi kedvenc mátyáskirályos tanmeséinkkel üzemelték be a digitális vásznat, Egyszer volt Budán kutyavásár és társaik – mi pedig egy ismerőssel bölcsen összekacsintottunk, hogy igen, a magyar rajzfilm már akkor világszínvonalú volt (és szégyen-gyalázat, hogy a Vukot meg kiherélték tavaly egy förtelmes háromdimenziós átirattal). Jó volt nézni, hogy gyerekek hada méhraj módjára lepte el a székeket, élményüket csak az roppantotta meg tíz percre, hogy a városháza elé kamionok gurultak be hangosan tülkölve, egy fuvaros kolléga esküvőjét dícsérendő.
Később még nézhettünk életrajzi filmet Alfonzóról, orgonakoncertet Varnus Xavér futamaival, a rotyogó magyar valóság elé görbe tükröt tartó Bakkermannt Szőke Andrástól, és tíz óra után – itt már jócskán megfogyatkozott embertömeggel – Kulhay Géza élő zongorakíséretével Chaplin kisfilmeket.
Arra szerencsére még a háromszáz forintos fröccs-perec kombó után volt időnk, hogy megkérjük Mayer Rudolfot, a Savaria Mozi igazgatóját, a rendezvény házigazdáját, ugyan már kommentálja az eddigi két nap eseményeit.
Óriási meglepetés volt az, hogy a szombati napon nem voltak elegendőek a székek. A többi városban nem volt arra példa, hogy 450 szék ne lett volna elég. Úgy számoltuk este a filmeknél, hogy a téren járókkal együtt körülbelül ezren voltak. Ez azért tetszett nekem, mert bizonyíték arra, hogy ezt a teret élővé lehet tenni. Délután családok jöttek körbenézni, mi ez az újdonság, és nem biztos hogy a filmre voltak kíváncsiak, de összejött a város, beszélgettek ismerősök, jó hangulat volt. Úgy éreztem magam, mint egy olasz kisvárosban.
Vasárnap négykor a Macskafogóval kezdődik az utolsó felvonása a Tér-Film-Zene Fesztiválnak, ami első próbálkozásával rögtön learatta a babérokat: még a környező teraszokon is szokatlanul sokan kávézgattak, és meg nem erősített információk szerint száznál több kutyát számoltak meg a Fő téren. Szombathely végre mintha élne, és reméljük, mostantól fogva megtartja ezt a jó szokását.
