Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Foglaljon helyet a karosszékben, és élvezze mások gyónását!

Bakács elkezdte nézni a Terápia második évadát, és tetszett neki.

Régóta mondom, most is, a tévésorozatokban látszik a filmművészet jövője, és ezt bárki leellenőrizheti, ha bekapcsolódik az HBO Terápia második évadába. Az elsőt 2012-ben gyártották le, és nem szükséges látni hozzá, de kötve hiszem, hogy a folytatás nem csinál kedvet a Terápia elmaradt leckéinek pótlására.

Az eredeti ötletet 2005-ben készült izraeli sorozat (Be Tipul) adta az amerikaiaknak, akik 2008-ban kezdték (in Treatmant) és három éven keresztül a plazma elé ültették az értelmiségieket. Igen, ez egy értelmiségi szappanopera sorozat, nem is lehetne más, hisz mindegyik évad, mindegyik rész egyetlen szobában játszódik, leginkább az arcra koncentráló közeliekben, amihez rendkívüli színészi játék szükségeltetik. Meg is nyertek vele mindenféle díjat, amit elektronikus kultúrában osztogatnak.

Sorozatfüggőként én úgy nyalogattam a pszichoterápia mézét, hogy egymás után néztem az amerikai és a magyar verziót. Döbbenetes tapasztalás volt számomra, hogy megfelelő színvonal esetén az se baj, ha valami licensz, tehát dramaturgiailag, és a narrativitás terén is szolgaian másol. Mégsem ugyanazt látjuk, mert a színészkarakter felfogása mindenképp eltér egymástól.

Az amcsiban például a macsó intellektuel Gabriel Byrne játssza a pszichológust, a magyarban Mácsai Pál, aki közép-európaiságának megfelelően bénább, tragikusabb, magyarosabb. Ennek megfelelően a többi színész is hozzáteszi a sajátját, így például az első évadban a terapeutába beleszerető Marozsán Erika – bár alapjáratban dögös, mint egy állattemető – sokkal unszimpatikusabb, feleségszerűbb, mint amerikai változata. Vagyis adj egy jó színésznek két centi szabadságot, azt ő észrevétlenül kitágítja azt egy fekete lyukká.

Az első és a második évadban is négy esetet látunk hétfő-kedd-szerda-csütörtök bontásban, míg pénteken a pszichológus megy szupervízióra kollégájához, amit Csákányi Eszter alakít. Ilyenkor kiderül, hogy a pszichológus is ember, és hiába ad tanácsokat másoknak, az ő lelki kalucsnija is lukas. Házassága válságban, beleszeret a kliensébe, szakmailag hibásan szól bele mások életébe.

Érdekes volt olvasnom Szendi Gábor terapeuta véleményét erről a sorozatról, aki érthető módon kiakadt, és attól félt, hogy a laikusok téves következtetéseket vonnak le szakmájára vonatkozóan. Nem hiszem, hogy igaza van, mert ettől a sorozat olyan izgalmas, mint egy thriller, másrészről jómagam úgy látom, hogy pontosan annyi a hülye a pszichológusok között, mint buszvezetők között a stresszes. Talán ezzel egyetért fiúgyermekeim anyja is, aki szintén terapeuta. Sőt, azt gondolom, hogy ez a sorozat inkább felhívja a figyelmet egy segítő szakmára, akikre nagy szükség van azóta, hogy a papok csak a gyóntatószékben és alig vállalnak hasonló feladatokat, sokkal több közömbösséggel.

Ebben az évben Máté Gábor, Péterffy Bori, Kurta Niké öntik ki a lelkük, és csatlakoznak az egészen zseniális Nagy Zsolthoz, és Szamosi Zsófiához, akik között ott préselődik gyermekük, Surányi Áron. Harmincöt részen, és huszonöt percen át figyelhetjük meg, miként lehetséges, vagy nem, az életből való lelki felgyógyulás.

Aki ezek után felizgul, annak nyugodtan ajánlom Irvin D. Yalom magyar nyelven megírt regényeit, mert a Stanford Egyetem tanára nemcsak zseniális pszicháter, hanem világra szóló író is. A Nietzsche sír, Schoppenhauer terápia, a Magyar macska átka nekem a kedvenc regényeim, mondom, annak ellenére, hogy otthon is tartok élő pszichológust az ágyamban. Yalom, persze, nem olyan, mint ami HBO terapeutánk, de az ő munkásságát ismerve mondhatom, hogy ez a sorozat sokkal inkább szakmai jellegű, mint az áldokumentumokra alapozott sztorik, amikben mindig úgy kezdődik az első kép, hogy ráírják: igaz történet alapján. A Terépia talán azért is hiteles, mert minden ember más, csak a betegségeik hasonlóak. Vagy fordítva: minden betegség más, csak az ember közös bennük.

Ja, én még nem láttam olyan embert, aki lelkileg tökéletesen egészséges lenne. (Jézus, Buddha, Gandhi kivétel.) A furcsa számomra az egészben az, hogy néha a tévézés is lehet gyógyító terápia. Tessék többet foglalkozni a lélekkel. Még ha nincs is olyan műszer a világon, amivel közelről figyelhető lenne.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra