Nem rossz ez a Tizenkét dühös ember, pedig nagyon nem volt kedvem hozzá.
Komolyan, az őszi szombathelyi színházi szezonban ezt a premiert vártam a legkevésbé, egyáltalán nem izgatott Reginald Rose ötvenes években készült drámája, jóllehet, mind a mai napig kultikus, szeretik műsorra tűzni, láttam már többször, filmen, színházban is.
A helyszín a WSSZ kamaraterme, ahol megszakítás nélkül, szinte egy nagy levegővételre zajlik a dráma. Nincs díszletcsere, a játéktér egy tárgyaló, benne egy nagy asztallal, a nézők közé ékelve. Intenzív és állandó a színészi jelenlét, csak pár másodpercre lépnek ki a központi térből a figurák. A darab azzal indul, amivel a bírósági krimik általában a finishez érnek: a tárgyalásnak vége, elhangzottak a záróbeszédek és a bíró eligazítja az esküdteket. Még két perc, amíg az esküdtek meghozzák az ítéletet, aztán csomagolhatunk, mert jön a stáblista…
A tét nem kicsi: halálba küldeni, vagy felmenteni
De nem, összeül a 12 öltönyös, hogy letudja állampolgári kötelességét és ítélkezzen, hogy aztán szaladhasson vissza saját kis életébe. A tét nem kicsi: halálba küldeni, vagy felmenteni egy tizenévest, aki megölte az apját – vagy nem. Az amerikai törvények szerint (akkor is és most is) az ítéletnek (bűnös vagy nem bűnös) osztatlannak kell lennie. Az esküdteket továbbá tájékoztatják arról is, hogy ha a döntés „bűnös”, akkor ahhoz automatikusan halálos ítélet fog társulni, jön a villamosszék.
Eztán egy izgalmas csoportlélektani kísérlet szemtanúi leszünk: miként alakul, formálódik az egyén ítélete, változik morálisan ez a spontán összeverődött öltönyös csoport. Azért – gondolom közben – más kor, más kultúra ez: ahol az emberek egy asztal mellett észérvekkel meggyőzhetőek, és van, aki meghallja a másik véleményét. Ahol tisztelik az öreget, páran legalábbis. Ennyit változtunk volna? Persze itt is lépten-nyomon egymás szavába vágnak, mégis vannak diskurzusok, hatással vannak egymásra, és működik a közösség, van vita…
Figyelem a többiek reakcióit
A morális diskurzusok közepette egyszer csak azon kapom magam, a fásultságom elillant, a közönyösségemből kibillentettek, és egyre jobban izgat a játék. Engem is lassan - mint a meleg vízbe ejtett békát – észrevétlen megfőztek. Figyelem a többiek reakcióit, bíráskodom és agyalok, vajon ki lesz a következő „áldozat”, aki megváltoztatja a véleményét. Élők a párbeszédek, nem érzékelek üresjáratokat, működik, élnek a karakterek.
Magam sem értem, hogy ránthat annyira magával a játék, hogy Bajomi György kirekesztős monológja alatt előjönnek a könnyeim (ilyet még nem értem), szó szerint nekem fáj. Szavai maiak, akár a sarki kocsmában vagy egy családi ebédlőasztalnál is elhangozhatnának. És milyen jó, hogy a színpadi világban még van, aki rá mer üvölteni…
Kifejezetten teszik Bajomi játéka, erős a jófiú karakter, Zayzon Zsolt is. Találat a vendégként szereplő, immár másodízben (Ügynök halála) hazatérő (merthogy eredendően szombathelyi) Avass Attila banktisztviselője. Megint ördögi Mertz Tibor, és tetszik az autokrata apa szerepében Trokán Péter. Tényleg jók, szívesen elnézem a darab súlytalanabb karaktereit, ők is élnek, nincs üresjárat, mindvégig hozzák a figurát, csendben az asztalra dőlve is, csak ha figyelnek.
Kíváncsi lennék…
Vajon – morfondírozom hazafelé – ha a mai Magyarországon tizenkét átlagembert összezárnának, és történetesen valami hasonlóra kérnék őket, hányan kelnének egy pária védelmére? Lenne, aki nem az első benyomása és az előítéletei alapján döntene? Jó lenne elhinni a darab végső tanulságát, mert ha tizenkettőből legalább egy akad, aki tud gondolkodni, egy kicsit változtathat a világon…
fordította: Hamvai Kornél
SZEREPLŐK:
1. esküdt / Kelemen Zoltán
2. esküdt / Avass Attila
3. esküdt / Trokán Péter
4. esküdt / Mertz Tibor
5. esküdt / Horváth Ákos
6. esküdt / Endrődy Krisztián
7. esküdt / Balogh János
8. esküdt / Zayzon Zsolt
9. esküdt / Jordán Tamás
10. esküdt / Bajomi Nagy György
11. esküdt / Orosz Róbert
12. esküdt / Szabó Róbert
teremszolga / Schmidt Róbert
Díszlettervező:
Silló Sándor
Jelmeztervező:
Kárpáti Enikő, Varga Alexandra
Ügyelő:
Győrváry Eszter
Súgó:
Papp-Ionescu Dóra
Rendezőasszisztens:
Pusztai Fanni
Rendező:
Silló Sándor
