Tizenöt drogfogás és két garázdálkozdó az idei Sziget mérlege

Lefoglaltak 53 gramm kokaint, 119 gramm amfetamint, 12 gramm marihuánát, 2 gramm hasist és 57 gramm ketamint.

Tizenöt embert fogtak el kábítószer, kettőt pedig garázdaság miatt a rendőrök az idei Sziget fesztivállal összefüggésben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A közleményben azt írták, a kedden véget ért fesztivál területének biztonságáért elsősorban a szervező és a biztonsági cég felelt, de szorosan együttműködtek a rendőrséggel. A külső biztosítási feladatokban a BRFK mellett a Készenléti Rendőrség, valamint a polgárőrség is részt vett, és civil ruhás nyomozók is vegyültek a látogatók közé.

A rendezvénnyel összefüggésben a budapesti rendőrök kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hat, míg kábítószer birtoklása miatt kilenc embert fogtak el. Lefoglaltak 53 gramm kokaint, 119 gramm amfetamint, 12 gramm marihuánát, 2 gramm hasist és 57 gramm ketamint.

Garázdaság miatt két embert fogtak el. Előállítottak egy nőt is, aki engedély nélkül árusított - egyebek mellett - illegális elektromos cigarettát.

Biztonsági intézkedés keretében a rendőrök hat ember orvosi ellátása érdekében intézkedtek.

Egy embert igazolás megtagadása miatt állítottak elő, egy másikat pedig büntetés-végrehajtási intézetbe vittek, mert körözték amitt, hogy nem kezdte meg szabálysértési elzárásának letöltését.

Zárásként pedig megemlítették azt is, hogy fesztivál ideje alatt több mint ötezren keresték fel a BRFK prevenciós pontját, ahol bűn- és baleset-megelőzési programokkal, baleseti szimulátorral, hasznos tanácsokkal és játékokkal várták a látogatókat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sziget Fesztivál