Izzó szemétkupacok
A ház és az udvar lakói kíváncsian szemlélték a tűzoltók munkáját. Mint kiderült alacsony komfortfokozatú önkormányzati lakások sorakoznak a házban és udvarán, így a kívülről szép homlokzat is az önkormányzat érdeme, a vááros újíttatta fel a házat. A lakók többsége roma, amikor a tűzoltók egy szétégett matracot hoztak fel a pincéből egymást túllicitálva kezdték szidni „a Józsit”, aki ott aludt lent, a szemétkupacon. Róla majd később. A riasztásra előbb két tűzoltóautó ment a helyszínre, majd később még egy csatlakozott, új légzőpalackokkal.
Tizenhárom tűzoltó küzdött a lángokkal és közben hőkamerával átkutatták a pincét sérültet, vagy halottat keresve, de senkit nem találtak. Addig a mentők is kint várakoztak, bevetésre készen. A maszkok ezúttal nem csak a hőtől, de a fertőzéstől is védték a tűzoltókat, a boltíves pincében ugyanis tonnaszám állt a szemét. Lomok, háztartási hulladék vegyesen. A két autó által szállított víz nem volt elég az oltáshoz, ezért a környék tűzcsapjait is használták, míg végül gőzölgő hulladékhegyek maradtak a ház alatt.
Drága a szemétszállítás?
Úgy tudjuk, a pince éjjel-nappal nyitva volt és néhány család rákapott a szemét „házon belüli” elhelyezésére. Hogy mi célból, arra választ nem kaptunk, csak egy foghegyről odavetett mondatot: drága a szállítás. Az udvar végében lomis kupacok, fém és talán még használható eszközök, halmokban. Itt már beszédesebb lakókkal is találkoztunk, akik elmondták, a pincében K. József lakott, akit augusztusban kilakoltattak a pince feletti lakásból, ahol volt feleségével és annak jelenlegi élettársával élt egy fedél alatt. Állítólag nem fizették a havi 5 ezer forintos lakbért, ezért kellett távozniuk. Az asszony egy ideig az udvar végében lakott egy kalyibában, majd onnan elköltözött a Kiskar utcába. József pedig leköltözött a pincébe, igaz, bejelentkezett a segítőházba is. Most éjjel is ott aludt a matracán, ezért a lakók azt gondolják, ő gyújtotta fel – véletlenül – a pincét. Azt viszont kilátásba helyezték, hogy „betörik a pofáját a g*nek, ha visszajön”.
Józsefnek nem volt gyufája
Megkerestük K. Józsefet is, aki két utcával arrébb búslakodott, egy konténernek dőlve. Mint mondta az egyik „lakótársa” már megfenyegette, vissza ne merjen menni. Pedig ő ártatlan a tűzben – állítja.
- Tegnap elfogyott a cigim és a gyufám, ma reggel háromnegyed hétkor vettem, ezt a boltos is tanúsíthatja. Nem miattam gyulladt ki a pince. Reggel valaki bejött és gyufát kért, de annak sem tudtam adni – gondolkodott el a sárga sapkás férfi. Amikor rákérdeztünk, ismerte-e az illetőt, kapásból rávágta, hogy nem és elkapta a tekintetét. Tehát ismeri, állapítottuk meg, mire beleegyezően bólogatott és hozzátette, nem akarja megmondani, ki volt az. Aztán elmesélte a kilakoltatásukat is, de az ötezer forintot cáfolta. – Hármunknak 17 ezer forintot kellett fizetni a lakásért, ami nagy összeg, hiszen a rokkantnyugdíjam 27 ezer forint, nem tudtam volna megélni. A hajléktalanszállót meg ha lehet kerülöm, annyi ott a lopás. Délután visszamegyek a pincébe, ott az új pár cipőm, zoknim és a nadrágom, amit úgy vettem. Nem értem, miért fenyegetnek engem, amikor nem én gyújtogattam.
Önkormányzati ingatlanok, mint szeméttároló?
Nem ez az első önkormányzati ingatlan, ami tele van szeméttel. A szombathelyi Fő téren felgyújtott „hajléktalannak” is volt lakása az Óperint utcában, azt azonban mennyezetig telehordta szeméttel Sátánfajzatok Gyerekek kínozták meg és gyújtották fel a férfit 2005. March 10. 15:51 . Akkor a bűzre és patkányokra panaszkodó szomszédok panasza kapcsán érdeklődtünk az illetékes osztálynál, miért nem takarítják el a szemetet és miért nem tesznek valamit? Az osztályvezetőnek rossz napja lehetett, visszakérdezett, ha annyira zavar minket, miért nem takarítjuk el mi magunk, még kesztyűt is ad hozzá. Később a szanált önkormányzati ingatlanoknál Szanálták a híres-hírhedt házakat a Körmendi úton 2006. January 18. 07:52 is több teherautónyi szemétre bukkantak a pincékben, illetve azokban a lakásokban, ahonnan kiköltöztették a lakókat.
A szemét gyulladt ki az Iseum melletti használaton kívüli, hajléktalanok által belakott üzletsor két szintjén – egy férfi bent is égett az egyik alkalommal -, illetve a Claudius mögötti irodaépületben is, ami leégett Kiégett egy épület a Claudius Hotel mögött 2009. January 25. 10:48 . Ezeket is megörökítették képeink az utókornak, okulásul. Úgy tűnik azonban, hogy a probléma sok helyen fennáll. Kérdés tud-e, akar-e tenni valamit az önkormányzat ez ellen?