Törökország szerint új stratégiára van szükség az ISIS ellen

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő szerint a légicsapások nem bírták megállítani a dzsihádista eszmék terjedését.

A Daily Sabah című angol nyelvű kormánypárti török napilap szombati számában azt mondta a szóvivő, hogy a muzulmán országoknak és a nyugati világnak együtt kell működnie az IÁ elpusztítása érdekében, ugyanakkor sürgősen szükség van egy új politika kidolgozására is. Az elhúzódó szíriai polgárháború csak táplálja a terrorszervezetet, minél tovább tart a konfliktus, annál inkább nő az IÁ ereje - olvasható a cikkben.

Kalin arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben a titkosszolgálati információk megosztása lesz az egyik kulcs a tervezett terrorakciók megelőzéséhez.

Törökországban legutóbb február közepén merült fel, hogy az IÁ ellen kizárólag légicsapásokkal nem lehet végső sikert elérni. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a müncheni biztonságpolitikai fórumon azt nyilatkozta, hogy Törökország, Szaúd-Arábia és néhány európai szövetségese szükségesnek tartja a szárazföldi katonai akciót Szíriában. Hangsúlyozta: ám ezt egymagában elvárni Törökországtól se nem helyes, se nem reális. Ha ilyen lépésre kerülne sor, akkor azt közösen kell végrehajtani, akár csak a légitámadásokat - tette hozzá a külügyminiszter.

Cavusoglu ugyanakkor arról számolt be, hogy az Egyesült Államok vezette terrorizmus-ellenes koalíció nem jutott megegyezésre a javaslattal kapcsolatban, valamint a beavatkozás részletes stratégiájáról sem folytattak komoly vitát.

Ismet Yilmaz török védelmi miniszter azonban tagadta, hogy Ankara egyáltalán tervezett volna ilyet. Mint fogalmazott: "fel sem merült", hogy Törökország szárazföldi erőket vezényeljen a szomszédos országba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Terror