Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Külön utakon folytatja a népszerű vasi duó – De a dalnak még nincs vége

Adott egy fickó és egy hölgy. Bemutatjuk nektek Szalma Lucát és Polgár Patrikot.

Polgár Patrik és Kóbor Zsóka neve szinte teljesen összefonódott az elmúlt években, ugyanis együtt sikerült meghódítaniuk a hazai könnyűzenét. Visszatérő vendégei voltak a szombathelyi Bájolónak, Újra indul a Bájoló a szombathelyi könyvtárban – sok-sok fiatal tehetséget lehet majd megismerni 2020. January 20. 07:52 versenybe szálltak a 2020-as A Dalban, Vas megyeieknek is szurkolhatunk hamarosan A Dal 2020-ban 2020. January 26. 06:51 melynek kapcsán interjút Kóbor Zsóka és Polgár Patrik: „Úgy hisszük, hogy csak győztesként kerülhetünk ki A Dalból” 2020. February 25. 07:45 is készítettünk velük és egészen a döntőig meneteltek. Döntős A Dalban Kóbor Zsóka és Polgár Patrik 2020. March 01. 08:46

Az élet a verseny után sem állt meg, fellépést fellépés követett, na meg persze egy csomó új dal – mint például a Figyelj Rám!, Hallgasd meg nálunk először A Dalban is feltűnt Vas megyei duó, Kóbor Zsóka és Polgár Patrik vadiúj dalát! 2020. April 29. 20:00 az Elviszlek, Korai karácsonyi ajándék: Megjelent Kóbor Zsóka és Polgár Patrik legújabb dala 2020. December 22. 07:04 vagy a Felejtsük El. Jöjjön a nyár és felejtsük el! – énekli virágok között Kóbor Zsóka és Polgár Patrik Felsőszölnökön 2021. June 06. 19:40 Idén novemberben viszont úgy alakult, hogy külön utakon folytatják.

„Egyszerűen az történt, hogy Zsóka a festészetbe és a divattervezésbe fektette a legtöbb energiáját, a zenélésre nagyon kevés ideje maradt. Sajnos kiderült, hogy ezen a ponton nem fogunk tudni tovább együtt dolgozni, így a legjobbakat kívánva egymásnak elköszöntünk egymástól” – árulta el Patrik.

De kiderült, hogy nem búslakodik sokáig egyedül Patrik. Mert ha már adott egy fickó, akinek a zene az egyik legfontosabb dolog az életében, akkor dukál mellé egy hölgy is, akire igaz ugyanez. Ő Szalma Luca, aki akárcsak Patrik, dalokat is ír. Így jött az ötlet, hogy mi lenne, ha megpróbálnák a közös munkát.

Szalma Lili

Ennek gyümölcse a Szívkulcs című szerelmes dal, ami egyszerre debütált a Petőfi Rádióban és az interneten. Megtudtuk, hogy Patrik írta még pár évvel ezelőtt. A szövegben egyébként rengeteg olyan személyes utalás van, amit pontosan csak az a személy ért, akinek a dal íródott, de ennek ellenére Patrik mégis próbálta úgy alakítani a gondolatait, hogy mindenki számára érthető legyen és mindenki tudjon azonosulni a szöveggel.

A dalhoz készült egy videó is, melynek grafikáját Hegyes Anett készítette el. A stúdiós és produceri munkában Bácskay Péter segített a duónak, a csellójátékot pedig Zumbók-Jakobovics Nikolettának köszönhetik.

De mégis hogyan találtak egymásra?

Patrik elárulta, hogy az interneten botlott bele Lucába. Elkezdett ugyanis énekesek után kutatni, eben pedig nagy segítségére volt párja is, ugyanis több napos keresgélés után pont ő mutatta meg neki Luca videóit. Patrik pedig nem tétovázott, azonnal írt is neki egy üzenetet, amire hamar jött is a válasz.

„Az első találkozásunkkor már próbáltunk is, a második találkozásunk pedig már a stúdióban volt, ahol felvettük az első saját dalunkat. Lucával nagyon klassz a közös munka, rengeteget dolgozik azon, hogy a lehető legjobb formában tudja elénekelni a dalokat. A rövid idő ellenére másfél órás koncertműsort összeraktunk, decemberben már 4 alkalommal színpadra is állunk majd” – mesélte Patrik.

Szalma Lili

Ki is az a Szalma Luca?

„Igazából egy húsz éves, életörömmel teli lány vagyok, akinek legnagyobb szenvedélye a zene és az éneklés. Pontosan nem tudom, mikor kezdődött ez az egész, hiszen már kicsi korom óta egyfolytában hallani engem dúdolni, énekelni. Komolyabban csupán 5-6 éve foglalkozom a zenével” – árulta el lapunknak a fiatal lány.

Luca azt mondja, hogy bár először meglepte Patrik üzenete, de miután felocsúdott, persze nagyon örült, hiszen ez új motivációt adott neki a dalíráshoz és a zenéléshez. Az pedig leírhatatlan érzés számára, hogy ennyire tetszett Patriknak az énekhangja, a stílusa és a tervei a jövőre nézve.

És hogy eddig milyen a közös munka? Luca úgy gondolja, hogy eddig zökkenőmentesen és jó hangulatban telnek a napok, Patrik ugyanis nagyon nyitott az ötleteire.

„Szerintem abszolút kiveszem a részem az alkotómunkából, Patrikkal mindketten szívesen meghallgatjuk a másik véleményét és ötleteit, így ténylegesen közösen alkotunk. Bár még nagyon az elején vagyunk a dolognak, már több pozitív üzenetet is kaptam, sokan kíváncsian várják, mi fog kisülni ebből az új felállásból” – zárta mondandóját Luca.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra