Új fronton vette fel a harcot az álhírekkel Orbán Viktor.
Kedden dicsekedett el Orbán Viktor sok egyéb Facebook-poszt mellett azzal is, hogy elindult új, angol nyelvű oldala, a primeminister.hu, mellyel az a célja, hogy felvegye a harcot a fake news-zal, azaz az álhírekkel. Állítása szerint ugyanis ezen a weboldalon csakis az igazságot osztják meg – persze szigorúan angolul, hogy a világ bármely pontján megérthessék.
A nem túl meglepő módon narancssárgában pompázó oldal tele van fotókkal és gondosan bemutatja a miniszterelnök pályafutását, illetve a magánéletét is. Mindemellett szerepelnek még különböző infók és adatok is Magyarországról, nem maradhatnak el a díjak és elismerések sem, és a nagy beszédeinek szorítottak helyet. Meg persze a foci sem maradhatott ki, ami állítása szerint mindig is óriási szerepet töltött be a magyarok szívében és most sincs ez másként
16 év ellenzékben, 15 év a kormányban
Ez a mondat ragadja magára a tekintetet a bevezetőszöveg után, melyben azt taglalja, hogy milyen hosszú utat tett meg eddig. Hiszen mégiscsak sikerült megalapítania egy antikommunista mozgalmat a szovjet uralom alatt álló Magyarországon és már negyedik ciklusát tölti miniszterelnökként, közben pedig folyamatosan küzdött a magyar nemzeti egységért és függetlenségért.
1990 óta minden demokratikus választáson parlamenti képviselővé választották. Szabadságharcos, szociálkonzervatív, az európai kereszténydemokrata megújulás híve, és – mint azt nagyon jól tudjuk – nem fél felemelni a hangját a tömeges bevándorlás ellen sem. Aztán ott vannak még az értékek és az erények is. Megismerhetjük a vidéki Orbán Viktort, az értelmiségit, a családembert, a sportembert és a hit emberét is.
De ezt inkább nem is ragozzuk tovább, aki szeretne még több ömlengést olvasni, megteheti az oldalát böngészve. Garantáljuk, nincs belőle hiány!
A disznóvágás mestere
A végére pedig tartogattuk a legjobbat, a fun facteket, ugyanis az sem maradhat ki egy valamire való miniszterelnök repertoárjából, főleg, ha a fake news ellen veszi fel a kesztyűt. Nem kevesebb, mint 25 érdekességet tudhatunk meg az ország első emberéről.
Nem rest bepiszkolni a kezét, imád összerittyenteni mindenféle ételeket.
25 évesen feltűnt egy filmben, ahol egy focistát alakított.
A lengyel Szolidaritásról írta szakdolgozatát 1987-ben, a címe Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) volt.
A disznóvágás mestere.
Megtartott néhányat azokból a nyakkendőkből, amiket Silvio Berlusconitól kapott
Ő volt az első díjazottja a 2002-ben alapított Szent István-díjnak.
2013-ban a tokiói Josai Egyetem díszdoktora lett.
Hokizott a középiskolában, az első meccsek egyikén kiütötték az első két fogát.
Amikor főiskolára járt, csirkecsomagolóként keresett pénzt, főnöke pedig nem más volt, mint Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
Esztergom díszpolgárává választották, miután nagy szerepet vállalt a Mária Valéria híd újjáépítésében.
Az 1960-as és 70-es évek rockzenéjét szereti, főleg a Led Zeppelint. Kedvenc dala a Hotel California az Eaglestől.
6 évesen rágyújtott egy cigarettára Alcsútdobozon, de annyira rosszul érezte magát miatta, hogy azóta sem tette meg újra.
Kedvence a magyar konyháról a töltött káposzta.
2013-ban az isztambuli Marmara Egyetem díszdoktora is lett.
Kedvenc itala a hagyományos magyar pálinka.
Kedvenc filmje a Volt egyszer egy Vadnyugat, legalább tizenötször látta már.
A német autókat szereti, de volt Trabantja, Opelje és Volkswagenje is.
Zalaegerszegen volt katona, de gyakran került bajba, mert sokszor megszegte a szabályokat, főként azért, hogy kilógjon focimeccsekre.
Forrás: Facebook / Orbán Viktor
2002-ben a bostoni Tufts University díszdoktora lett.
Az egyik legidősebb góllövő Magyarországon. 2005 márciusában, 41 évesen lőtt gólt a másodosztályú bajnokságon, Felcsút 6-2-re megverte a Budafokot.
Nem alszik sokat, max 4 órát naponta.
13 évesen tanult meg főzni.
Nagy rablóulti-játékos.
Imádja Rejtő Jenőt, gyakran idéz is tőle.
Minden nyelven megérti a focival kapcsolatos híreket, még azokat a japán és kínai jeleket is megérti, amik a focihoz kötődnek.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.