Újfajta kezelést vetnek be mától Magyarországon egy súlyos állapotú koronavírusos betegnél

Létezik olyan terápia, amely passzív immunizálással gyógyít. Ezt ma alkalmazzák először Magyarországon.

A koronavírusos betegek nyolcvan százaléka szinte tünetek nélkül gyógyul fel, tíz százalékuk enyhe tüneteket produkál, a többiek, a súlyos betegek azonban egy általános gyulladásos állapotba kerülnek, amit úgy hívnak, hogy citokinvihar - mondta a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója csütörtök reggel az M1-en.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Vályi-Nagy István elmondta a citokinvihar egy nagyon erős immunválaszt jelent, amikor ez már a beteg szerveit fenyegeti, elsősorban a tüdőt, de a szívet és a veséket is. A betegek ekkor általában nemcsak tüdő-, hanem több szervi elégtelenségben halnak meg.

Kitért arra is a főigazgató, hogy a vírus ellen egyelőre nincs oltás, viszont létezik olyan terápia, amely passzív immunizálással gyógyít. Ez azt jelenti, hogy nem a betegek immunrendszerét stimulálják, hanem már felgyógyult emberek ellenanyagait használják fel a betegség leküzdésére. Ezt a terápiát itthon várhatóan csütörtökön alkalmazzák először egy súlyos állapotban lévő betegen - jelezte a főigazgató, hozzátéve, hogy felgyógyultak vérplazmáját juttatják be neki.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech