A szombathelyi Kárpáti Kelemen utca állapotával kapcsolatban kereste meg lapunkat nem is olyan régen egy olvasónk. Mint írja, „valaki” hónapok óta lezárva tartja a fél útpályát, ami nagyon balesetveszélyes, főleg, hogy nincs is kivilágítva.
Ráadásul az aszfalt sincs éppen a legjobb állapotban. Ahol ugyanis kint van ez az útakadály, ott a másik oldalon szép repedések és nagy kátyúk is díszelegnek az autósok nagy örömére.
De ez még nem minden. Van ugyanis még egy hasonló útakadály az utcában, ott, mint mondja, „valamit molyoltak és egy 30-as táblát simán otthagytak szintén hónapok óta, és úgy tűnik nem is akarnak vele semmit kezdeni” .
Ezekről persze fotókat is mellékelt.Ezzel kapcsolatban persze el is küldük kérdéseinket az önkormányzatnak, hiszen nem tiszta, hogy milyen munkálatok folynak az utcában és ki az a rejtélyes valaki, aki hónapok óta lezárva tartja a fél útpályát, na és persze pontosan miért? A fő kérdés pedig, hogy mikor áll helyre a rend az utcában?
A válaszban az áll, hogy a Kárpáti Kelemen és a Fátra utca, valamint a Kárpáti Kelemen és a Tátra utca kereszteződésben lévő az ivóvízhálózaton csőtörés volt, ami miatt fel kellett bontani az út egy részét. Jó hír lehet viszont, hogy a VASIVIZ Zrt. arról tájékoztatta a várost, hogy két héten belül elvégzik a helyreállítást.
A Kárpáti Kelemen utca 67. és 71. szám közötti szakaszon pedig gáz bekötővezetéket épít a gázszolgátató kivitelezője, de most a Polgármesteri Hivatal felszólította a kivitelezőt, hogy „az érintett terület nyomvonalas helyreállítását haladéktalanul, az önkormányzati rendelet szerinti végleges helyreállítást 2021. szeptember 30-ig végezze el”.
Úgy tűnik tehát, hogy már nincs sok hátra és most szeptemberben végre helyreáll a rend a Kárpáti Kelemen utcában Szombathelyen.