"Az én ötletem volt” – árulta el megkeresésünkre Németh Ákos szombathelyi tanácsnok, önkormányzati képviselő, amikor arról érdeklődtünk, hogy ki találta ki, hogy egy batyus utcabállal ünnepeljék meg a szombathelyi Károly Róbert utca felújítását.
A december 2-i partit Németh Ákos, a körzet képviselője jelentette be egy videóban Utcabállal ünneplik a Károly Róbert utca felújítását Szombathelyen 2023. November 23. 20:51 néhány nappal ezelőtt.
Arra a felvetésre, hogy az ilyen jellegű eseménynek van némi szocialista hangulata (Egészséges erotika, ládagyár, augusztus 20., birkapörkölt), a politikus úgy reagált, az ötletet nem innen jött, hanem onnan, hogy korábban a Hársfa utcában lakott, és amikor azt felújították, a helyi lakók egy hasonló ünnepséget szerveztek, ami nagyon jól sikerült.
„Én azt gondolom, ha valaminek vége, akkor le kell zárni, ez pedig a projekt záróeseménye lesz” – közölte.
Hozzátette: a Károly Róbert utca felújítása egy nagy feladat volt, sok embernek sok nehézséget okozott, és az összejövetellel azt ünneplik, hogy 40 év után sikerült megoldani a problémát.
Mivel Németh Ákossal utoljára nagyobbat az amerikai tanulmányútja kapcsán beszélgettünk, Podcast Péntek: Amerikában tudnak és akarnak is tiltakozni 2023. February 03. 19:02 azt is megkérdeztük, el tudja-e képzelni, hogy az Egyesült Államokban is történhet-e valami hasonló egy utca felújítása után.
„Simán. De azt gondolom, hogy ott nincs is szükség ilyesmire, a közösségek megszervezik magukat és összejönnek. Én ezt jó dolognak tartom.”
Szombaton délután az egykori KISZ-kocsma előtt tartják meg az utcabált a helyi Uniqm zenekarral (ők a helyi egyesület tagjai), de lesz egy DJ is, emellett némi ingyen tea és forralt bor. A program része az is, hogy „egy kicsit beszélgetünk és örülünk”.
Németh Ákos szerint az eseménynek nincs köze a jövő évi önkormányzati választásokhoz.
A Károly Róbert utca felújításáról itt írtunk részletesen.