Mire oda értünk a fesztiválra a színpadon már javában hangolt a Magashegyi Underground. Bíborkán és az öltözetén már meg se tudunk lepődni, idén talán a cipőjét tudnánk kiemelni, mint legfurcsább viseletet. Bíztunk benne hogy az előző napok tendenciája megdől és végre nem csak könnyekkel és áhítozó szemmel a színpadon zenészeket csodáló tinilányokkal találkozunk az első sorokban, hanem egy pár fiúval is, de nem. Úgy tűnik a frontemberekért, zenészekért csak a lányok rajonganak ezen a fesztiválon.Visszatérve a Magyashegyihez, a srácok hozták a megszokott formájukat, idén is elutazhattunk velük ketten Angliába.
A Magashegyi után éles stílus és közönség váltással következett a Deprsszió. Mi nem igazán értettük, hogy milyen apropó és ötlet vezérelte a szervezőket, ekkora stílus keveredésre, hiszen a metál hangok és egy kis Lukács Laci szél futta haj után érzet után újra az alternatív zene vette át a terepet a színpadon a Beck Zoli és zenekara segítségével.
Míg vártunk két koncert között, a kis színpadon az operatőrből DJ-vé avanzsált sajtós kollégánk zenei válogatását hallgathattuk, nagy megkönnyebbülésünkre a karaoke helyett. A fél órés kis szüneteket, két igazán tüzes leányzó is színesítette egy kis tűznyeléssel és tánccal, a férfiak legnagyobb örömére.
Mielött megérkezett volna a várva várt Beck Zoli a színpadra, Hege kihúzta az aznapi tombola szelvényeket,amelyekkel a jövő évi fesztiválra lehetett bérletet nyerni. Valamint kisorsolták a fődíjjat is egy tablet gépet valamint egy bérletet a jövő évre. Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek!
30Y és az átszellemült tinilányok
Már a zenekar hangolás alatt sem lehetett volna leejteni egy gombostűt sem az első sorba, a tizenéves lányok között, akik talán így még közelebb kerülhettek a sokak általa annyira kedvelt Beck Zolihoz, hiszen Zoli a koncert közben többször is lemászott a kordon elé, így az ügyesebbek és bátrabbak akár meg is érinthették. Bár az igazán bátrak már koncert előtt odamentek hozzá egy-egy közös kép erélyéig.
Elmondhatjuk, hogy a 30Y tagjai igazi hősök, hiszen koncert közben egy sokak által show elemnek gondolt áram szünettel is meg kellett birkózniuk. A gitárosukat pedig külön tisztelt illeti hiszen egy szerencsétlen kis baleset után is visszament a színpadra és befejezte a koncertet.
Az utolsóként színpadra lépő Balkán Fanatikot mi már nem vártuk meg, de bízunk benne, hogy akik kitartottak végig jól érezték magukat, és senki nem bánta meg hogy eljött. Jövőre folytatjuk!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!