Holdvilágos éjszakán… Hát ki álmodik ma arról, hogy beleszeret egy ötvenes műbútorasztalosba, egy "drága mérges" generális kisbajszosba, akit ráadásul Sipos Lajosnak hívnak? Aki annyira rugalmas, mint egy vasbetonáthidaló, nem is nőtlen, de nem is nős, csak van, mint a befőtt egy áporodott szagú kapcsolatban. Kitartott, aki leginkább a hasának örül, és aki, ha bánat éri, jó iparos módjára „befelé nedvesedik”.
Molnár Ferenc pesti tündérmeséje ettől olyan lehetetlenül bájos, hogy itt bizony azt az üvegcipőt nem akaródzik senkinek a kedves lelkes cselédlány formás lábacskáira felhúzni. (Ráadásul folyton kavics kerül bele, ami aztán rendre nyomja a lábat.) Marad a Lajos, a hús-vér, bort szódával ivó, nagyjából talpig böcsületes férfi. A kócos tündérhercegnő pedig gatyákat és bugyikat stoppol, lüke versekben rímel, és rajong a Nemzeti Színház (vajon melyik?) aktuális klasszikusaiért. (Ha ma élne, sorozatokat nézne, és celebfotókat vágna ki a Story magazinból.)
Molnár Ferenc darabja - kell mondani?- tényleg jó. Van atmoszférája, ügyes a dramaturgia, csavaros a történet, kellő humorral és bájjal, olyan komédia ez, amit mai köntösben is elő lehetne adni. Adva van egy panzió, benne egy takarítólány (mondjuk egy ausztriai síparadicsomban), akik beleszeret a csinos tulajdonosnő kitartott bútorrajzolójába. Mindeközben ezt az asztalost csendben megcsalják. A szép és gazdag nő fél attól, pár év és elhagyja az a fiatalabb, nem meri felvállalni a kapcsolatot. Kitalálja, elveteti magát a langyos és megszokott Lajossal, vele teremt magának tisztes egzisztenciát.
Valló Pétert már-már szombathelyi Molnár-szakértőnek is tarthatnánk, ahogy Csonka Szilvit ideális Molnári hősnőnek, tőlük és velük a Liliom (Szabó Győzővel) az egyik legemlékezetesebb darab, amit valaha itt a WSSZ-ben láttam. Egy színház se álljon neki úgy az Üvegcipőt bemutatni, hogy nincsen egy Irma karakterű színésznője. De nekünk van Csonka Szilvink, aki egyik pillanatban bájos és kócos, a másikban kacér, a harmadikban kemény és makacs nő tud lenni. Tökéletes Irma. Pörgeti, kuszálja a szálakat, keveri ki magának ezt a drága morcos Lajost. Apropó Lajos, ez sem egy rossz szerep.
Szerémi Zoltánt a szombathelyi színházban eddig leginkább karakterszerepekre használták, ez a Lajos viszont tényleg főszerep, amit csak a legjobb férfiszínészekkel érdemes eljátszatni. Szerémi Lajosa kicsit puhább, de elhiszem neki, hogy morcos és közömbös, se nem szép, se nem okos, de van benne ott legbelül valami nagyon kedves, amiért lehet rajongani, és amikor kell, megmutatkozik valami megnevezhetetlen sárm is.
Nagy Cili is kedvencünk, Adélként egyszerre jéghideg mostoha, rémisztően talpraesett és kemény üzletasszony, de a máz mögött-alatt látható az esendő, szerelmes nő. Kevésbé karakteres szerep a fiatal ficsúré, amit jól hoz Kálmánchelyi Zoltán.
Bajom egyedül a térrendezéssel van, nem is a díszletekkel, az olyan, mint egy várkastélyra emlékeztető gyárépület – tökéletesen a funkciónak megfelelő. Az ajtózárás - hozzá a zenei betét - kifejezetten jó húzás. Itt a kamarateremben a Tizenkét dühös emberben láthattuk ugyanezt a térelosztást, ott remekül működött, most kevésbé érzem szerencsésnek. Középen rendezték be a színpadot, két oldalon, egymással szemben ülnek a nézők. Annyiban jó persze, hogy jó látni közelről az arcokat, közben távoli díszletként a szemben ülőket, bevon az előadás, ha előttem játszódik a cselekmény, szinte a részese vagyok.
Másrészt viszont olyan helyre kerültem, ahonnan bizonyos jelenetek kiestek, az első felvonásban például Lajosból és az ágyból alig csíptem el valamit, viszont kárpótlásul a hármas csókot egészen (test)közelből élvezhettük. Ami a másik oldalon zajlott, ahhoz viszont igencsak nyújtogatni kellett a nyakam.
Összességében tetszik ez a nagyon is emberi komédia, ideális május elsejei program, sörözés előttre vagy utánra való könnyed kikapcsolódás. Magával ragad a játék, nincsenek üresjáratok, holott két szünet is van, azt pedig annyira nem szeretem. Tanulságot persze sokat ne keressünk benne, hacsak azt nem, hogy mindenkiért eljöhet egy szőke herceg… de lehet, sánta, öreg, morgós vagy túl fiatal, muszáj lesz elfogadni, nem ellenkezni, nem okosnak lenni, csak szeretni azt, akinek a neve a nagykönyvben mellénk íratik.
Üvegcipőben - a WSSZ-ben
Molnár Ferenc remekműve a 20. század elején játszódik. Sipos Lajos műbútorasztalos és egy cseléd, Szabó Irma minden akadályt elsöprő szerelmének megható története. Költészet, humor, megoldhatatlannak tűnő akadályok, összeomló és felépülő kapcsolatok szövik át a fordulatos vígjátékot. A bolondos Irma, a józsefvárosi Hamupipőke álomvilágban él, amelyben csak Sipos úr létezik, akinek a csitri mindent elnéz cserébe a reményért, hogy egyszer kölcsönössé lesz a szerelem. Az üvegcipő a jóság, a tisztaság, az áhítat játéka.
Molnár Ferenc: Az üvegcipő (Vígjáték, három felvonásban szünettel - 165 perc)
Szereplők:
Sipos/Szerémi Zoltán
Adél/Nagy Cili
Irma/Csonka Szilvia
Roticsné/Németh Judit
Császár Pál/Kálmánchelyi Zoltán
Rendőrtanácsos/Trokán Péter
Őrmester/Horváth Ákos
Viola/Varga Dóra
Házmester/Kelemen Zoltán
Kati, házmesterné/Bálint Éva
Adél anyja/Vlahovics Edit
Keczeli Ilona/Alberti Zsófi
Továbbá: Jenei Ágnes, Németh Gyöngyi, Pados Bernát, Papp-Ionescu Dóra, Rajner Tibor, Szathmáry Gábor, W.Farkas László
Díszlettervező: Valló Péter
Jelmeztervező: Benedek Mari
Dramaturg: Duró Győző
Zeneszerző: Melis László
Kellékes: Jenei Ágnes
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
Ügyelő: Schmidt Róbert
A rendező munkatársa: M. Kapornaki Rita
Rendező: Valló Péter
