Valami rejtélyes fegyverrel lőttek rá a DK újbudai irodájára

A rendőrség szerint a helyszínen talált mintegy két centiméter átmérőjű fém golyókat vélhetően nem tűzfegyverből lőtték ki - hangzott el az ellenzéki párt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A rendőrség közlése szerint 0,8 cm átmérőjűek voltak a megtalált csapágygolyók.

A DK szóvivőjének közlése szerint szerdán egy ismeretlen rálőtt a Demokratikus Koalíció újbudai irodájára.

DK

Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a támadás során az irodán több lyuk keletkezett, az épület ablaka is betört. Az irodában az eset idején senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt.

DK

Úgy értékelt, a tettes kifejezetten a DK-t akarta megtámadni. Az iroda kívülről a Demokratikus Koalíció logójával és arculati elemeivel van lefóliázva - jelezte.

Barkóczi Balázs közölte, hogy a párt feljelentést tesz az ügyben.

DK

A szóvivő úgy fogalmazott: "ide vezet a végtelen uszítás és a kormányzati gyűlöletpolitika". Felszólította a Fideszt és a kormányt, hogy hagyjon fel az uszítással és a gyűlöletpolitikával, "mielőtt ennél nagyobb baj történik".

DK

Bakai-Nagy Zita, a DK újbudai alpolgármestere elmondta, hogy a helyszínelő rendőrök szerint egy olyan fegyverrel követhették el a támadást, amely nem minősül lőfegyvernek, de alkalmas lehet súlyos sérülés okozására vagy akár emberélet kioltására is. A hátramaradt golyókat a helyszínelők úgy vitték el, hogy alkalmas legyen DNS-vizsgálat elvégzésére is, így a DK bízik abban, hogy ez meg is megtörténik - tette hozzá.

DK

A politikus hangsúlyozta, hogy az irodának otthont adó utca elején egy térfigyelő kamera is van, ezért annak felvételeit a rendőrség elemezni tudja.

DK

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a rendőrségre 2020. február 12-én 16 óra 02 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében, a Kaptárkő utcában megrongálták egy iroda két ablakát. A helyszíni szemle során a rendőrök az irodában találtak egy-egy 0,8 centiméter átmérőjű csapágygolyót, melyeket nem lőfegyverből lőttek ki.

A csapágygolyókat a rendőrök lefoglalták és szakértői vizsgálatra megküldték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet