Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nem az a legidegesítőbb, hogy nem kapod meg az állást, hanem az, hogy válaszra sem méltatnak

Munkát keresel? Én is. Körbenéztünk, és új élményekkel gyarapodtunk.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

24 éves vagyok. Ennyi idősen már nem kapálózik az ember, ha a felnőtté válás gondolata kerülgeti. Már nem hozza rám a frászt, hogy vége a gondtalan éveknek.

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Mint sok ember, én is tűztem ki célokat magam elé az életben, és 24 évesen bizony már illik kipipálni ezek közül néhányat. Nyelvvizsga: pipa. Diploma: pipa. Jogosítvány: pipa. Stabil és boldog párkapcsolat: pipa. Kiköltözés a mamahotelből albérletbe: pipa. Munka… na igen.

Munkát, azt keresek. Így anyagi függetlenségemet is, jövőm alapanyagát, a családi fészek első tégláit, és sorolhatnám még, mennyi mindent jelentene egy állás. Dimenziókat nyitna!

De hogy is állok a munkakereséssel?

Kezdjük ott, hogy fotográfus diplomám van. Miután végeztem, nem kellett állást keresnem, egyik tanárom ugyanis egyből alkalmazott asszisztensének budapesti stúdiójában. Barátságos légkörben dolgozhattam, a főnökről messziről sütött, hogy nem Magyarországon nőtt fel: olyan megbecsülést, korrektséget és értelmet nem sok helyen tapasztaltam még itthon, mint nála.

Albérletben egyik barátnőmmel a szülei pesti lakásában laktunk. Páromat is befogadták, potom pénzt kértek csak az ott lakásunkért. Nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok nekik, hogy segítettek.

Így szépen eléldegéltünk a munkát kereső barátommal a keresetemből és a szülői támogatásból, de sajnos egyre kevesebb megrendelés érkezett a stúdióba.

Egyre gyakrabbak lettek az olyan napok, amikor komoly fejtörést okozott a főnöknek, mit tudnék még csinálni, hogy kitöltsem a munkaidőmet. Amit rám bízott, elvégeztem. Nem akartam, hogy azért fizessen nekem, mert bent ülök és várjuk, hogy jöjjön még érdeklődő.

Közben az albérletbe is felköltözött barátnőm családjának egy másik tagja, így nekünk nem maradt hely. Visszaköltöztünk Szombathelyre, munkát kerestünk.

Én vállalkozásba kezdtem, és hiába aggodalmaskodtak anno a szüleim a választott pálya miatt, végre kezdett úgy tűnni, rájuk cáfolok és bebizonyítom; ebből meg lehet élni. Aztán jött a koronavírus, az egész szakma bedőlt. Se esküvők, se ékszerpiac, mindenhol a bizonytalanság. Még egy újságnál sem lehet biztos az ember sorsa.

Két hónapja őrlődöm a ghostingoló munkáltatók között.

Minek adnak fel álláshirdetést, ha nem válaszolnak a jelentkezőknek? Egy barkácsbolt legalább annyit írt, hogy elhúzódik a kiválasztási folyamat. A kisboltokba meg annyira kell a munkaerő, hogy mire eljutottam a friss hirdetés megtalálásától a személyes megjelenésig (kevesebb, mint 24 óra alatt), már betöltötte valaki a posztot.

Sportolói múltam miatt jelentkeztem sporttanácsadónak egy sportboltba. Ők sem jeleztek vissza, de ez tetszett annyira, hogy kicsit erőszakosabban is próbálkozzak, és személyesen is rákérdezzek, mi a helyzet. Nagyon kedvesen fogadtak, majd 3 dolgozón átküzdve magam eljutottam egy képben levő feletteshez, aki azt találta mondani, hogy igen, megkapták az önéletrajzokat, de igazándiból nem is keresnek munkaerőt, vannak elegen, csak valamiért minden hónapban meg KELL hirdetniük az állást. Hát, köszönöm. Jó időtöltés az ilyen.

Aztán volt egy ajándékboltos meló. Másfél hónap után jeleztek vissza, hogy várnak interjúra, addigra már el is felejtettem, hogy ilyen helyre is adtam le önéletrajzot. De végre valami! Bementem, még aznap felhívtak, hogy kellek nekik, és, hogy másnap menjek be velük a Képzési Központba. Ott kiderült, hogy valami támogatást akarnak felvenni rám, így lényegében nekik semmibe nem került, hogy foglalkoztattak.

El is kezdtük a próbanapokat vidéken. Egyszerű, kedves, jólelkű fiatalokkal dolgozhattam együtt. Elmondták, milyen jó ez a meló, hogyha valaki lemarad, mindig van, aki beugrik segíteni, vagy, hogy karácsonykor is be kell menni túlórázni, de nem baj, mert karácsony van, és akkor úgyis kapnak bónuszt. Hm…bónuszt? Nem a túlórát fizetik ki nektek, ahogy kéne? – morfondíroztam.

A második nap már problémásabb volt. A főnök kitalálta, hogy ő kedden, és csakis kedden betanít kasszázni. Igen ám, de kedden el kellett mennem egy munkaügyi előadásra, ahol éppen azt tudhattam volna meg, milyen támogatási programba lettem én itt belerángatva. Szóltam is (talán elfelejtette?), hogy az nekem nem jó, emiatt. Na, ekkor totál kiakadt. Hogy én mit képzelek, az a szar amúgy se jó semmire, teljesen felesleges elmennem. De mondom, engem érdekel, mibe kerültem bele, és amúgy is kötelező megjelenni. Biztos van másik időpont is, talán át lehet tenni. Őt ez nem érdekeli, máskor aztán biztos nem fog betanítani, és ha így állunk, el lehet menni -kiabálta.

Komolyan korrektnek érzi, hogy kér az államtól támogatást, de amit ezért cserébe az állam vár, az már felejthető? Még megkérdeztem, hogyha netán szabadságról lenne majd szó, akkor is így lehetne vele megbeszélni? Eljöttem.

Azóta elküldtem a jelentkezésem bababoltba, elektronikai boltba, játékboltba, élelmiszerboltba, ruhaboltba, futárszolgálatba, kecskepásztornak. A kisállat hamvasztói munkáról lebeszéltek a szüleim mondván, egy lány ne mászkáljon mások hátsó kertjébe a döglött kutyáért, mert bármi megtörténhet. Szót fogadtam. Gyári munkára persze csak diákot keresnek.

Egy nemleges válasz legalább annyit jelent, hogy emberszámba vettek.

Nincsenek nagy vágyaim. Eladó is lennék, fuvarozó, vagy vadakat terelő juhász. Ha felkeltettem érdeklődését, és szívesen dolgozna egy gyorsan tanuló, precíz és szorgalmas munkavállalóval, vagy hozzájárulna a magyar nemzet következő generációjának kibontakozásához, „Dolgozz nálam, keress pénzt, hogy eltartsd a gyereket, amit ma szülsz!” jeligére írjon!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vélemény

Hirdetés