Harminc évvel ezelőtt, szeptember 30-án tartották Magyarországon a 40 év utáni első helyhatósági választások első fordulóját, 2000 óta pedig ezen a napon ünnepeljük az önkormányzatiság napját.
Most szerdán szép kerek harminc éve működnek Magyarországon az önkormányzatok, az erre való megemlékezést pedig Vas megyében a vasszécsenyi Ó-Ebergényi Kastélyszálló dísztermében tartották október 1-jén.
Az eseményen Ágh Péter kivételével Vas megye országgyűlési képviselői, Balázsy Péter főjegyző és a megye polgármesterei vettek részt.
Beszédet is sokan mondtak, elsőnek rögtön Zsolnai Zoltán, Vasszécseny polgármestere, aki azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a láncszem a kormány és a választópolgárok között.
Hende Csaba országgyűlési képviselő azzal zárta a polgármesterekhez szóló bátorító beszédét, hogy: "Kapaszkodjunk össze, hogy átvészeljük a bajt (a járványra utalt - a szerk.) és ki tudja, talán még úgy is maradunk"
V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő a rendszerváltás utáni időből mesélt történeteket, Balázsy Péter pedig korára hivatkozva nem mesélt történeteket, így beszéde is tömör volt.
Nemény András szombathelyi polgármester arról beszélt, hogy a rendszerváltás után az egész magyar közéletet áthatotta a megújulás és a tenni akarás, emiatt olyan viták és konszenzusok születtek, amik ma már hiányoznak a politikából.
A beszédek után Vas megye polgármesterei emléklapot vehettek át, majd együtt megvacsoráztak a kastély vendéglőjében.