Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vasiak, akik más országban vészelik át a vírust – ahogy nőtt az esetek száma az USA-ban, azzal párhuzamosan nőtt a pánik is

Először is, szeretnék röviden bemutatkozni. Németh Nikolett vagyok, az ELTE SEK negyedéves angol-biológia osztatlan tanárszakos hallgatója, és két, illetve három külföldi csereprogram büszke nyertese. Az amerikai koronavírus-helyzetről mesélek most nektek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2018 őszi félévét 2019. január végével bezárólag Manchesterben töltöttem a University of Salford diákjaként. Ezt követően, 2020. január 2-től egészen április végéig az amerikai Utah államban lévő Southern Utah University (SUU) tanulóinak körét gazdagítom, még ha online oktatás keretében is.

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Nem is tudom, hol kezdjem, rengeteg minden történt a kint töltött 3 hónapom alatt, sok gondolat kavarog a fejemben.

Tudni kell rólam, hogy régen egészen megőrültem a szappanoperákért, ami által magát a műfaj bölcsőjét, Mexikót is a szívembe zártam, így nagy vágyam volt eljutni oda. Elképesztően megörültem, amikor láttam az SUU oldalán, hogy lehet pályázni „short term study abroadra”, ami egy rövidtávú csereprogram. Csak pár nap, és arra szolgál, hogy az érdeklődők jobban megismerhessék az ország kultúráját, nyitottabb emberékké váljanak. Igen, Mexikó is köztük volt, de nem fűztem sok reményt a dologhoz, mert 90%-ban csak a „rendes”, hosszútávú diákjaik kapják meg ezeket a lehetőségeket. Aztán egy nap jött az e-mail, hogy benn vagyok, megkaptam az ösztöndíjat, aminek elnyerésében segítségemre voltak az otthoni tanáraim által küldött ajánlólevelek is. Ezúton is hálásan köszönöm nekik!

Izgatottan vártam a márciust, hogy végre megpillanthassam a bakancslistám második helyét elfoglaló országot. Nem véletlenül vezettem be ezt ilyen hosszan, a következőkben lesz ennek folytatása.

Németh Nikolett

Térjünk a lényegre

Emlékszem, olyan január 15-20. körül láttam a Facebookon egy posztot, ami arról szólt, hogy egy újfajta vírus tombol Kínában. Mondom mifene... Aztán nemsokkal rá anyukám érdeklődött, hogy tudok-e a járvány létezéséről odaát. Közöltem vele, hogy igen, nemrég láttam, de úgyis csak ott fog maradni, minek kellene vele foglalkozni. Élvezni akartam a kint töltött időt, még csak a legkisebb rossz gondolatát is elhessegettem magamtól.

A kálváriám január végén kezdődött, ugyanis épp akkor jött ki a koronavírusos betegek számáról az összesítés, miután megvettem a repjegyet és a szállást San Franciscóba.

Naphosszat frissítgettem az interaktív térképet, és azon morfondíroztam, hogy vajon elmenjek-e, hiszen 4 eset van az egyik külső kerületében – utólag visszagondolva: haha. Milyen jól tettem, hogy habár rettegések közepette, de végül belevágtam! Később már nem lett volna alkalmam. Akkortájt az emberek még semmiféle óvintézkedést nem tettek, ugyanúgy ment az élet, mintha mi sem történt volna. Ez volt február közepén.

Aztán ahogy nőtt az esetek száma, azzal párhuzamosan nőtt a pánik is: megkezdődött az irdatlan mértékű felvásárlás, március elején már csak az üresen tátongó polcok fogadták az embereket. Ezt főként fertőtlenítőszerek, tartós élelmiszerek és WC papír tekintetében lehetett megfigyelni, de sokan párnákat (ki tudja miért...) és kilószámra müzliket, zabpelyheket is vettek. Mihelyst érkezett valamiből csekélyke utánpótlás, a feltöltést befejezve kikerültek a kis táblácskák a polcokra, amik a termékek vásárlási limitjére hívták fel a figyelmet: egy olyan, ami az adott helyen lévő termék limitjét volt hivatott ismertetni, mellette pedig egy minden termékre kiterjedő általános ismertető.

Németh Nikolett

Március 6. körül már a csapból is ez folyt, minden TV csatorna ezzel kapcsolatos reklámokat kezdett vetíteni, az összes létező TV műsor erről szólt. Nem tudtál olyan helyre kapcsolni, ahol ne ez ment volna 0-24-ben!

Nemsokkal ezután közölték az egyetem csereprogramokkal foglakozó munkatársai, hogy elrendelték az Olaszországban kint tanuló 34 diákjuk és 8 személyzetük azonnali hazaszállítását, nekik azon a ponton véget ért a külföldi félévük. Másnap pedig minket értesítettek, hogy elmarad a várva-várt mexikói kiruccanás. Mondanom sem kell, milyen csalódott volt mindenki, legfőképpen én, hisz amíg a többiek augusztus végén elmehetnek az újraszervezett változatára, addig nekem nem lesz lehetőségem ennek bepótlására. A legjobban viszont az félemlített meg, hogy talán én is az Olaszországba utazók sorsára jutok, és idő előtt el kell hagynom az országot.

Ezt követően már folyamatosan kaptuk a tájékoztatást a sulitól a jelenlegi helyzetről és az esetleges bezárásról, de akárhányszor az utóbbi került szóba, megnyugtattak minket, hogy egyelőre ilyenről szó sincs, nem kell aggódnunk. Azonban az furcsa volt a pedagógusoknak is, hogy állandóan emiatt hívják be őket, és hogy biztosan komolyabb a helyzet annál, mint ahogyan beállították, csak nem szeretnének pánikot kelteni. Ők voltak azok, akik higgadtan és minden eshetőséget áttanulmányozva lelkileg felkészítettek minket a hamarosan bekövetkező online oktatásra.

Sejtettük, hogy a tavaszi szünettel meg fog változni minden, hisz az emberek többsége a vírus gócpontjaiban tervezi tölteni a vakációt (Los Angeles, Miami, Orlando, Chicago, NewYork stb.), és a vezetőség nem fogja kitenni a megmaradt diákjait az általuk esetlegesen behurcolt kórnak. Szünet előtti héten már búcsúzkodva köszöntük el egymástól az órák végeztével, bizonytalanságban tipródtunk a folytatást illetően. Milyen jó, hogy sikerült úgy ahogy elbúcsúznunk egymástól!

A szünet előtti hétvégét megelőzően ugyanis bejelentették: március 23-tól minden óra és a vizsgák is online fognak folytatódni. Pár épület és az esszenciális helyek egyelőre azonban nyitva maradnak a kampuszon, különféle korlátozásokkal. A könyvtár számítógépeinél csak minden másodikat lehetett használni a távolságtartás miatt, az étkezőben megszűnt az önkiszolgálás, a fém evőeszközöket felváltották a műanyagok, a porcelán tányérokat pedig a papír társaik, mi több, előkerültek a plexi falak a konyhások és a diákok közé. Néhány napja azonban MINDEN bezárt, az egyetem mindig nyüzsgő kampuszából egy számomra ismeretlen szellemkampusz lett.

Németh Nikolett

Március közepén bezárt az edzőterem, a nem létszükségletű boltok és a bankok személyes kiszolgáló rendszere is, csak a „drive thru” maradt, ami azt jelenti, hogy autóval begurulsz közvetlenül a bank épülete mellé és kocsiból intézed az ügyeidet az ATM automata közreműködésével. Ugyanez vonatkozik a gyorsétteremláncokra mint a Meki, Chick-fil-A (leghíresebb), Wendy’s, Subway, Taco Bell, Dunkin’ Donuts, In-N-Out Burger és még sok más. A gyógyszertár nem probléma, bele van építve az élelmiszerboltokba, vagy éppen a gyógyszertárnak kikiáltott épületben is lehet kapni minden mást, ami nem gyógyszer. Szóval a megkülönböztetésnek nem sok értelme van, ha úgyis mindent egybemosnak.

Ami a vírus gazdasági részét illeti, véleményem szerint megpróbálnak belőle hasznot húzni. Hogy csak egy példát említsek, kapható külön 130 oldalas „Coronavirus Survival Guide”, azaz koronavírus túlélő útmutató 15-16 dollárért, ami megközelítőleg 5300 Ft.

Németh Nikolett

Az államokban és azok között egyre szigorúbb korlátozásokat kezdtek el bevezetni. Először csak a szórakoztató helyiségek pl. kaszinók Las Vegasban, a Universal Studios és a Disneyland Los Angelesben, majd kijárási korlátozás az ott élőknek, csak boltba járás, futás (edzőterem híján) és kutyasétáltatás az engedélyezett. Aki ezektől eltérő céllal hagyja el a házát, pénzbírságra, rosszabb esetben letartóztatásra számíthat. New York és az azt körülvevő államok helyzete néhány napja odáig fajult, hogy teljes karantén alá kerültek, se ki, se be nem lehet menni. A turistákra nem vagyok benne biztos, hogy érvényesek a szabályok, legalábbis nem ilyen mértékben.

Mivel az állapotok egyre rosszabbá váltak az országban, elkezdték magasan vezetni a világ betegségi rátáját (jelenleg 250 ezer ember) és jóformán minden külföldre, de még belföldre irányuló járatot is eltöröltek, megszólalt a vészharang, hogy muszáj hazajönnöm, különben határozatlan időre kinn ragadok. Március 30-án, szombaton már jöttem volna haza, de épp előtte nap jelentette be Müller Cecília tisztifőorvos, hogy lezárják Magyarország légi határait (amiről később kiderült, hogy mégsem vezetik be), így nem vágtam neki az útnak, mert nem szerettem volna Chicagóban vagy Londonban ragadni.

Végül a negyedik lefoglalt járattal, a Los Angeles-i Konzulátus közreműködésével, a magyar állam által küldött evakuációs géppel sikerült hazaindulnom április 1-jén Los Angelesből. A Wizz Air gépe felvett embereket még New Yorkban és Izlandon is. Majdnem egynapos repülés után, végig maszkban repülve, április 2-án megérkeztem a Liszt Ferenc Repülőtérre, ahol már vártak minket az egészségügyi szakemberek és egy csapat rendőr.

Németh Nikolett

Az egészségügyisek, akik felvették az adatinkat, tájékoztattak a karanténról és odaadták a kis ajtóra ragasztandó piros cédulát a hatósági karanténról. Még a híradóban is közvetítették a megérkezésünket, de bevallom nem így szerettem volna TV-be kerülni. Jelenleg a karanténomat töltöm a rendőrség és az ANTSZ megfigyelése alatt.

Egy szó mint száz, nyilván nem örülök túlságosan, hogy idő előtt el kellett hagynom az USA-t, de boldog vagyok, hogy így is meg tudtam nézni sok mindent, és hogy épségben-egészégben hazaértem.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jelentem

Hirdetés