Begördültek a mozdonyok az MMIK-ba

Vonatok foglalták el a Médium Galériát, és még ha nem is életnagyságban, azért így is érdemes legeltetni rajtuk a szemet. Sőt, így érdemes csak igazán. Fotógalériánk a XVII. Vasútmodell Kiállításon készült.

A makett nem modell, a modell nem makett. Kezdjük ezzel az alapvető törvényszerűséggel, és folytassuk azzal, hogy a modell nem csak valaminek a méretarányos leképezése, de működőképes is. Ez a tulajdonság érvényes az MMIK-ban kiállított vonatmodellekre is, amik egytől-egyig haladnak is a miniatűr síneken, előre, mindig előre, miközben apró szereplők is tarkítják az összképet - például hegymászók, biciklisták, tehenek, de még lerobbant Trabantot toló kis figurák is.

A modellezés már nem annyira népszerű hobbi, mint volt régen, mi azonban a következő képgalériával szeretnénk egy kicsit újra a figyelem középpontjába állítani - már csak azért is, mert hétvégi programnak sem utolsó, ha a család csemetéjét vinni szeretnénk valahová.

XVII. Vasútmodell kiállítás
klikk a képre!
Mészáros Zsolt

A kiállítás december 3-5. és 10-12. között látogatható a szombathelyi MMIK-ban, délelőtt tíz és este hat óra között.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra