Péntektől nem zakatol a vonat Szombathely és Kőszeg között

A 3 milliárd 247 millió forintos felújításnál hézagmentessé tették a síneket, így elmarad a megszokott zakatolás.

Pénteken, azaz március 25-én adják át a felújított Szombathely-Kőszeg vasútvonalat – közölte a GYSEV.

A felújítás tavaly június elején indult. A költségeket az Európai Unió nyertes pályázatán finanszírozta a GYSEV, 3 milliárd 247 millió forintba került a munka, aminek során az egész szakaszon hézagnélkülire alakították át a síneket, így elmarad a megszokott zakatolás. Átépítették és felújították az átjárókat.

A kőszegi vasútállomás a felújítás előtt.
Mészáros D. Zsolt

A kőszegi állomáson többek között közös peront kapott a vasúti és a buszközlekedés, P+R parkoló épült, a hét darab egyéb megállóhelyen magasított peronok épültek, esőbeállókkal, biciklitárolókkal, korszerű világítással, utastájékoztatással.

A beruházást korábban több kritika is érte. Kiderült, hogy a kivitelezést egy Mészáros Lőrinchez családi szálakkal kötődő vállalkozás, Mészáros Lőrinc vejének cége újítja fel a Szombathely-Kőszeg vasútvonalat is 2020. November 04. 12:03 a Homlok Építő Zrt. végzi, közben egy megyei momentumos képviselő „látványberuházásnak” nevezte Mi a gond a Kőszeg-Szombathely vasútvonal felújításával? 2020. April 30. 15:54 a projektet. Tavaly egy olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani felújítási munkák után sem lesz akadálymentes Mennyire rossz a mozgáskorlátozottak helyzete a Vas megyei tömegközlekedésben? 2020. October 03. 19:10 a közlekedés a két város között.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet