Számos cikkben írtunk már a Vát-porpáci repülőtérről, a projekt akadozásáról, arról hogy lesz-e vagy sem, ha igen, akkor mikorra várható, lecsúszhatunk-e róla, más városban, vagy akár más országban épül-e meg s hasonlók (kapcsolódó anyagainkból mindent megtudhatnak).
Legutoljára októberben számoltunk be arról olvasóinknak, hogy folynak az egyeztetések a nemzetközi partnerekkel, a kínaiakkal, az amerikaiakkal és másokkal is. Akkor úgy tűnt, hogy az ügy halad. Az azóta eltelt több mint fél évnyi csendet most Kovács Ferenc törte meg, a megyei közgyűlés elnöke vasárnap Kínába utazott, hogy ott többek közt a reptér ügyében is tárgyalásokat folytasson.
Érdeklődtünk a Megyeházán, de a háttérinformációk egyelőre még nem publikusak, Kovács Ferenc egy hét múlva érkezik haza, akkor már több részletet megtudhatunk a tárgyalásról, annak menetéről és eredményességéről.