Véget ért a Duna Televízóban hetek óta sugárzott Fölszállott a Páva című verseny, amelyben a gyerekek ezúttal is négy kategóriában - a táncos szólisták és táncospárok, táncegyüttesek, énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok - mérték össze tudásukat. A zsűri értékelése alapján a táncos szólisták és táncospárok között Busai Bori és Makula Zoltán, a táncegyüttesek között a Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök csoportja, az énekes szólisták és énekegyüttesek között a Szejke Barka testvérpár, a hangszeres szólisták és zenekarok között pedig Csapodi Tádé lett a kategória győztese. A nézők szavazatai alapján pedig 2019-ben a Vasi Kislegényczéh lett a közönség kedvence, és átvehette az egymillió forintos közönségdíjat, azaz összesen kétmillió forintot vihetett haza.
Szerették őket, na.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!