Véget ért Ausztriában a tesztidőszak, amely alatt akár 140 kilométeres óránkénti sebességgel is lehetett haladni egyes autópálya-szakaszokon. Vasárnapra virradóra leszerelték az összes jelzőtáblát, amely a korábbi 130 kilométer/órásnál nagyobb sebességet engedélyezett együttesen 120 kilométernyi autópályán.
„A nagyobb sebesség nagyobb környezeti ártalmat okoz” - indokolta az átmeneti intézkedés visszavonását Leonore Gewessler közlekedési, közlekedési, innovációs és technológiai miniszter. A 140-es tempó 2018 augusztusa óta volt megengedett 5 és 22 óra között az A1-es autópálya 88 kilométernyi szakaszán Alsó-Ausztriában és 32 kilométeren Felső-Ausztriában.A sebesség felső határát a zöldpárti miniszter elődje, a szabadságpárti Norbert Hofer emelte meg, hogy bebizonyítsa, egy kicsivel magasabb sebesség nem hat ki negatívan a környezetre vagy a balesetek számára. A volt miniszter vasárnapi közleményében megjegyezte: tart tőle, hogy az intézkedés miatt az osztrák autópályák jobbfajta országutakká züllenek le. Szerinte a Tempo 140 nevű projekt eltörlése nélkülöz minden logikát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!