Betört ablakok, lehullott vakolat, és érdekes falfirkák
Nemrég Vépen jártunk, hogy megnézzük a kastélyt. Az ottani szakközépiskola területén található épület nagy órás tornya az első kanyar után elénk magasodott. Az egykori iskolai kollégium egyébként zárva található vas, és üveg kapuját kinyitották nekünk, és beléphettünk az egykor grófok lakhelyéül is szolgáló épületbe. Egy nagy, sok helyen gazokkal benőtt udvar tárult elénk, de ez látható a képeken. Kiderítettük a kastély történetét is.
A vépi kastélyt a XIII. században Zsigmond király adományozta az Ellerbach családnak. Később az Erdődy család (Bakócz Tamás) birtokába került, és kezeik közt többször is felújították. Az első nagyobb átépítés(1615) Erdődy Tamás nevéhez fűződik, aki reneszánsz stílusúra alakíttatta. Csáky Krisztina, avagy a "vépi Vénusz" kápolnát építtetett hozzá. A korok múlásával, a kastély is barokk stílusba öltözött, majd 1846-ban Tudor stílusú bástyákat kapott, valamint egy ehhez illő csodálatos díszkertet is telepítettek köré, amire mára csak egy kiszáradt szökőkút emlékeztet.
Az 1900-as évek elején modernizálta Erdődy Sándor, akinek unokái még ma is élnek. 1962-ben a Pápai Mezőgazdasági Szakközépiskola ide költözik, ami kollégiumként üzemeltette, és napjainkban, a Magyar Államkincstár tulajdona. Innentől hanyatlásnak indult ez a hajdan nemeseknek, báloknak, vigasságoknak, és hatalmas menyegzőknek otthont adó kastély.
Szóval most eléggé lelakott állapotban van, de senkinek sincs elég pénze a felújításra, így jó eséllyel csak tovább romlik az állapota. Néha valaki bejár, de bejáratnak nincs nyoma, a kapu pedig zárva, viszont furcsa jeleket hagyott,(vagy hagytak) a falakon, vagy ahova éppen sikerült.