Hihetetlen az a szeret, ami ebből az estéből Törőcsik Mari felé áradt. Ahogy az is kész csoda, hogy az 59 évvel ezelőtt forgatott Körhitára, egy fekete-fehér, ezerszer vetített magyar filmre telt háznyi közönség volt kíváncsi tegnap este Szombathelyen. (A beszélgetés után hárman, barátnők ültünk csak be a kisterembe James Bondot nézni, hangsúlyozom: hárman.)
Körhinta, istenem! Törőcsik Mari csak mesélt, másfél pár cipőnyi gázsit kapott érte, tízszer annyiba került a ruhája, amiben Cannes-ban megjelent, mint amennyit a legendás szerepért kapott.
Ünnepeltünk, és Ő egy tündér, akinek van humora, a közvetlensége elvarázsol. Csak mesélt, mesélt, mi se tudtuk sokszor hol tartott, jegyzetelni sem lehetett, annyi név és sztori pörgött, elhallgattuk volna bármeddig.
Ragyogó életem van, mert még mindig szeretnek
Régebben, mesélte, nem tudott sírni, most meg
öt percenként tudnék sírni, attól, hogy megállás nélkül érzem, hogy szeretnek, és ezt tartom a legfontosabbnak. De hála a jó istennek mondhatom, talán megérezték azt is az emberek, hogy én nagyon tudok szeretni!
Jól van, köszönte meg a sok aggódást és a rengeteg telefont, amit a napokban kapott. Érthetetlen bulvárhazugságnak nevezte, hogy a hét elején olyanok jelentek meg róla, hogy mennyire "kritikus állapotban" van. A cikkek szerint "vérben ázott" a színésznő tüdeje, ami már "szinte alig van".
Ehhez képest mikrofon nélkül is simán átbeszélte volna ezt az estét, de persze, idővel kapott mikrofont is.
Bejelentette, megölni készült a moziigazgató Mayer Rudit, mert egy órát várakoztatta, korábban jött, mert korábbi időpontra hívták. A mozifilm meg még ment. Be nem ülne rá, istenért sem! Nem szereti visszanézni magát. Egy filmben egyszer, amiben jóval idősebb szerepet alakított, az utószinkronban sírógörcsöt kapott, mert meglátta magát a vásznon öregen, és tudta, ilyen lesz majd.
Mégsem öli meg a szombathelyi moziigazgatót, Rudit - mosolygott -, mert hálás neki, miatta vállalta egyébként ezt a mostani szülinapos fellépést is. Mert nyáron a Savaria Mozi levetítette neki, csak neki a Saul fiát. 40 éve nem volt egyébként moziban.
Hol jól van, hol nincs, legutóbb szeptemberben feküdt közel két hetet a Kútvölgyi Kórházban tüdőbetegsége miatt.
Mesél arról is, amikor napokig klinikai halálban volt. (Elvesztette az eszméletét, sokkos állapotba került, összeomlott a keringése. Rohantak vele az intenzív osztályra, gégemetszést hajtottak végre, gépekre tették, mélyaltatás következett, jegelték a fejét. Állapota válságosra fordult, kómába esett. Mondhatni úgy is: effektíve meghalt. Élet és halál között lebegett.) Eltelt öt nap, még mindig nem tért magához.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy kicsit bohócot is csinálok magamból, mert azért mindenki tudja, hogy én klinikai halott voltam, és utána még két hónapig az intenzív osztályon feküdtem, most is kórházba voltam a két film között, és ezért, hogy tudják, hogy vagyok, bohóckodom.
Még mindig képes száz oldalakat megtanulni, némán.
Némán, hangsúlyozta! Ezért nem fog már soha például angolul megtanulni, mert a nyelveket nem lehet némán betanulni, de a többi simán most is megy:
ahogy én tanulok, úgy tanulok már hatvan éve
.A szombathelyi műsorvezetőt nem igen hagyta szóhoz jutni, nem is baj, miatta jöttünk:) Maga is mosolyog ezen, jól tudja, a
múltkor például elmentem Alindához, nem akárki emberhez, ott is azt veszem észre, nem is kérdezhetett...
.Szívesen mesél a régi nagyokról, a '60-as évek Nemzeti Színházáról, azokról, akik közt megtiszteltetés volt a pályát tanulni: Básthy Lajosról, Mészáros Ágiról, Major Tamásról, Gobbi Hildáról... Akik Horthy Magyarországában még
a Riviérára jártak nyaralni, Svájcba jártak síelni, és folyton utaztak.
Azt is elmeséli, mennyire a véletlenen múlt, hogy színésznő lehetett, mert a második világháború végén egy repesz csúnyán megsértette a lábát. Nyolcéves volt. Ha pár centivel feljebb éri a sérülés, sánta lett volna egész életére. Bicebóca színésznők meg ugye nem nagyon kellenek a pályán!
És miért épp a közeli Velembe költöztek le Maár Gyulával 1973-ban?
Senki sem értette, miért nem Pest környékére vagy a Balaton-felvidékre költöztek.
Azt hitték, a lányom asztmás, erre rá is játszottunk, a jó levegő miatt.
Pedig előtte nem volt soha Kőszegen, sem a környéken, egy filmbemutatóra jöttek le. Zsirán keresztül utaztak, a falu nagyon megtetszett nekik. Körül is néztek Szombathely környékén, hátha találnak eladó házat valami szép helyen, de csak nem jött szembe az igazi, aztán visszamentek Zsirára:
Ott meszelt egy asszony, megkérdeztük tőle nincs-e a faluban egy ház eladó. Ő mondta: Velem való maguknak! Az mi? - mondom erre.
Útközben ki volt írva egy tábla, arra Bozsok, ő az istennek sem akart arra kanyarodni, bezzeg Maár Gyula!
Veszekedtek egy sort, végül mégis arrafelé hajtott Törőcsik Mari, merthogy ő vezette az autót:
Láttam egyszer csak egy hegyet, a Szent Vid-kápolnával a tetején, aztán beértünk, a falu közepén ott volt a templom, megálltunk egy ház előtt, azelőtt, ahol most lakom. Sétáltunk egy kört, és szerencsére ott is meszelt épp egy asszony, tőle is megkérdeztük, van-e itt eladó ház. Egy volt mindössze, ami előtt leparkoltunk.
Ez lett az otthonuk, immár negyven éve.
Nem unnak még?
- fordult oda, hozzánk, a teltháznyi közönséghez:már ezerszer elmeséltem ezt is
. Hát nem, nem untuk:)Hétfőn lesz 80 éves, Isten éltesse hát addig is Törőcsik Marit!
Törőcsik Mari (Pély, 1935. november 23. –) a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Törőcsik Mari a valaha legtöbbet díjazott magyar színésznő. Azon kevesek egyike, akik díjat nyertek a cannes-i fesztiválon is.
