Videó: Íme a Gargantua új klipje, benne ismert szombathelyi szereplőkkel

Szenteste debütált a szombathelyi zenekar Képzelet című klipje .

December 24-én, azaz Szenteste jött ki a népszerű szombathelyi zenekar új klipjével.

A klipet Szombathelyen és Kőszegen forgatták, témája a Képzelet, aminek segítségével bárhová eljuthatunk, bármire képesek vagyunk, oda ahol az "élet még igazi ajándék" - énekli az együttes frontembere.

A videó most nem egy imázsvideó Szombathelyről, ami épületeket, helyeket mutat be, hanem az itt élő embereket- művészeket, alkotókat emeli ki, hiszen ők teszik igazán értékessé ezt a várost, nem a stadion.

Megjelenik többek közt az ugróköteles Bánhegyi Adrienn - akiről még nyáron írtunk - táncosok, hastáncosok, énekesek, az Isis Big Band, Szabó Tibke és nem utolsó sorban fotós kollégánk, Nagy Jácint is feltűnik.

Nézzétek meg, nektek hogy tetszik?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra