Kis utcai autóverseny a Zanati úton

Ez az útszakasz valamiért csábít a virtusra. Nézheti videón...

„Gyanús volt, hogy bőgetik a motort a pirosnál. A videót későn indítottam sajnos, vagy mégse” – írja a videóhoz írott kísérőlevelében olvasónk, aki úgy gondolja, egy utcai autóverseny néhány másodpercét csípte el a szombathelyi Zanati úton.

És tényleg úgy tűnik.

A Zanati út valamiért csábítja a sofőröket a virtusra. Vagy éppen a hülyeségre.

Ebben a műfajban a legemlékezetesebb talán az a magát Niki Laudának képzelő fiatal volt, aki kis híján tragédiát okozott Ezek a mai fiatalok: a Zanati úton őrjöngő fiatal sofőr után most itt a vezetés közben mobilozó srác 2019. April 08. 19:00 az említett helyen.

Ez utóbbi eset egyébként később bíróság elé került Ezek a mai fiatalok: a Zanati úton őrjöngő fiatal sofőr után most itt a vezetés közben mobilozó srác 2019. April 08. 19:00 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem