Két helyi vállalkozó és a Szombathelyi Belvárosért Egyesület rakta
rendbe a régóta szomorú állapotban lévő kis épületet.
2016-ban 150 millió forintot költött el a szombathelyi önkormányzat a
Savaria Múzeum kertjének átépítésére. Az elképzelés szerint a parkot az
1900-as évek eleji állapothoz közeli stílusban alakították át. Így
építették vissza a hattyúházat is a Gyöngyös-partra. A kis épület
tetejéről az utóbbi években egyre inkább kezdett eltűnni a cserép.
Szombathelyi Belvárosért Egyesület
A
vandálok sok esetben csupán szórakozásból szedték le a tető darabokat és
dobták be a patakba.
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület az önkormányzattól kezelői
hozzájárulást kért, hogy helyrehozza az épületet. Ennek birtokában
vásárolta meg a pótláshoz a cserepeket, a szakmunkára pedig két helyi
egyéni vállalkozó ajánlotta fel segítségét.
A hattyúház péntek reggel visszakapta eredeti állapotát. A szakemberek pedig
arra is figyeltek, hogy amennyire csak lehet vandálbiztossá tegyék a
visszaépített tetőt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!