Az Arany Vitézségi Érem az első világháborúban adható egyik legnagyobb kitüntetés volt, a magyar katonai hagyományok letéteménye. Az elismerést 1939-ben alapította Horthy Miklós és mindössze a monarchia kötelékében harcoló magyar katonák fél ezreléke kapott meg.
Vitéz Czeglédy Béla az 1916 júliusában a Kelet-Galíciai Puzniki falucska mellett vívott ütközetben bizonyította hőstettével, hogy kiérdemelte a kitüntetést.
„Köszönet a Szent György Lovagrendnek, és a Szombathelyi 11-es huszár Hagyományőrző Egyesületnek a szervezésért és személyesen Fülöp Andrásnak a tábla elkészítéséért” – írta Facebook-oldalán Tóth Kálmán frakcióvezető és városi képviselő, aki emlékező beszédet mondott az avatáson.