Bátor vodkázók bulija a Hali-pálya mögött? Olvasónk jelenti

Nem először szedegette össze a szilánkokat, de most már nekünk is megírta egy fotó kíséretében.

Nagyon jó a kerékpárút a Hali-pálya mögött, ma reggel is arra mentem munkába. De most, hogy már harmadszor állok meg ott kerékpárral és szedek össze több maréknyi üvegszilánkot, gondoltam írok nektek is

- kezdi levelét Péter. Majd azzal folytatja: eddig beérte annyival, hogy jó honpolgár módjára összeszedi, amit talál, és kidobja, de most betelt nála a pohár. Amit nem csodálunk, hiszen így néz ki a csillogó kincs, amit ismeretlenek rendre otthagynak maguk után:

Markovits Péter

Olvasónk hozzáteszi még:

Mivel autók erre nem járnak, így rendőrök se, és így az arra járó illuminált személyek úgy gondolják, hogy nekik nem kell a kukáig elvinni az üres üveget, elég, ha azt a földhöz vágják. Én értem, hogy a Beatrice is megénekelte, hogy egy vodkától erős vagy és bátor, de ezt ne azzal mutassa ki az igen _mélyen_ tisztelt illető, hogy az üveget összetöri.

Mi azért bízunk benne, hogy az egyenruhások arrafelé is elsétálnak, még ha nem is lehet négykeréken behajtani. Önöktől pedig továbbra is várjuk a szemfüles megfigyeléseket a jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu címre!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem