Ha péntek, akkor Voice!

Mi lesz a ma esti programunk? – kérdezi tőlem szerelmem huncut szemekkel, mire én impotens érzéketlenséggel, és gondolkodás nélkül rávágom: Voice! Vagyis be kell vallanom némi pironkodással, hogy beleestem a tévé csapdájába, és módfelett élvezem a dalpárbajokat.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Úgy lehet, hogy a tehetségkutató tévéműsorok szép lassan egy elektronikus vágóhídnak megfelelően kezdtek el működni, tehát amíg van friss hús, addig élvezetes. Tán addig se, az egész egy nagy átverés lett, a felfedezett tehetség a tévé nézettségi mutatójának abrakja lett. Ha két csatorna napi huszonnégy órában keresi a jövő celebjét, már a tojásban megutálod a kiscsirkét. A Voice teljesen más filozófiájával üdítőleg hat. Nem az a kérdés, hogy jó vagy-e, hanem mennyire vagy jó? Közelítesz a tökéletességhez, vagy csak annyira vagy az, amennyire szülő anyád gondolja?

Persze, ehhez kell egy szakmailag elfogadható zsűri is, de most is azt mondom, Caramell szellemileg, lelkileg, szakmailag a hósipkás csúcsot döntögeti, és a többiekkel sincs semmi baj. Malek Andrea nem imitálja a zeneesztétát, viszont őszinte, tökéletes ellentéte Keresztes Ildikónak, így érzelmi intelligenciájával jó helyen ül Caramell mellett. Mező Misi, és a Clint Eastwoodos stílusban, keveset szóló Somló Tamás sem nyomja „a mesterek” feelinget, ami azért helyes, mert egy igazi Mester mindig elutasítja a tanítványok rajongását. Az X-factorból hiányzik ez a szerénység, emiatt a zsűri mondandója is érdektelenebb, főleg, ha átmennek pártfogoltjuk érdekében ostoba marketingbe.

Ehhez képest Caramell a saját vokalistáját hajította ki, helyesen döntve, mert Harót Balázs tökéletesen intonált éneklését Berkes Olivér némi vajszínű árnyalattal, de megverte. Hmmm… cuppogok esztétaként, és élvezem, hogy most a kicsi különbségeknek is óriási a szerepe, és nem amiatt izgulok heteken át, vajon Jimmy fia Krisztián, képes-e hamis hangok nélkül áradni? Olivér egyébként úgy néz ki, mint egy moziszínész, a jobb fajtából, Marlon Brandónak volt hasonlóan jó koponyája, de ő még énekelni is tud. Micsoda pechje van, hogy a magyar film megszűnt, és egyáltalán nem keresnek már arcokat a vászonra.

Annyira átfűt a Voice, hogy Malekkal együtt én is megorrolok Somlóra, hogy Olivér anyját, Berkes Gabriellát kidobta a léghajóból. Oké, van csapatkapitányi stratégia is, ami egyedül az ő felelőssége, de most az „öreglány” rendesen odatette magát, és előadói kisugárzásban, drámai erőben, ha célfotóval is, de megelőzte Husnullina Reginát. Közép-Európában nem buli megöregedni, itt nem tisztelik a kort, hiába hazudik Keresztes két pofára, amikor Stone példamutatóságát könnyezi körbe.

A Voice mássága azzal is összefügg, hogy a zsűri nem a producerek meghosszabbított keze, így nem is a tévéműsor bulvármédiájának szavazzák be a versenyzőket. Az egy szavazatosaknak ki kell állniuk az egyhangúakkal szemben, családok szétválnak, ikrek meg nem. Az ikrek, Szécsi Saci, és Böbe, bulvárgyanúsnak tűnhetne, ha nem két piszok jó tizenhat évesről lenne szó, akik világsztárok akarnak lenni (gyerekkoromban én is a Led Zeppelin gitárosa szerettem volna lenni, na…), és ráadásul rajtuk nem múlik. Mező Misi még azt is bevallja, hogy ő nem tud belőle ilyet faragni – húúú – lélegzek fel, mennyire más ez, mint az X-factorban, ahol kész tényként hazudják, hogy szánalmas produkciójuk már most a világ színpadára való.

A gyerekdívákban még az is hátborzongató, hogy hideg árnyalatos hangjuk nem különbözik, csak előadói stílusuk. Nem lennék az édesapjuk, de még ítészük se, mert képtelen lennék dönteni közöttük, ha úgy hozná a sors. Most értettem meg azt is, mi a fárasztó a pedagógusokban, mert Szolnoki Dóra most sem volt képes átlépni a szerepét. Nádor Dávid nála rossz jegyet kap az Első villamosra, viszont Maleknál ötöst, most ez számít, és az sem, hogy oktondi nebulóként nem érti a tanár, mit is rontott el, „hisz mindent megcsináltam, amit kértek”. Én is ezt mondtam otthon, és nem értettem sem az osztályzatot, sem a tanárt.

Nem leszek tahó, és hangosan megdicsérem a Tv2-öt, mert a Voice 1-es legalább annyira izgalmas, mint valaha volt a Megasztár 1-es. Jó lenne, ha nem kúrnák el az egészet a nézettség érdekében. Még akkor sem, ha a tévé előtt egyre sötétülő népünkről azt tudom mondani, hogy jelenleg többen nézik az X factort, mint a Voice-ot.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Akinek füle van, hallja - Voice

Szenzáció! A TV2 hosszú évek után bele tudott köpni az RTL levesébe. Magyar vizeken a Voice, majdnem olyan élvezetes, mint valaha a Megasztár első szériája.

Voice, TV2: fog ez még a tévé elé ültetni

Az előválogatós megaláztatások, amiket eddig megszoktunk a dalolós tehetségkutatóktól, már csak a múlt sötét foltjai. Kritika.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény