Ünnepi tanévnyitóra készül a Perintparti Waldorf Iskola Szombathelyen, az intézmény az idei tanévben a 25. jubileumát ünnepli.
A 2000. szeptemberében, megyénk első alternatív iskolájaként, három évfolyammal indult intézmény mára felmenő rendszerben kiépült, 12 éve egészen az érettségiig kíséri a diákokat. Az itt végzett diákok között találunk mérnököket, művészeket, gyógyszerészt, orvost éppúgy, mint szociális területen dolgozókat vagy mesterembereket.
Az iskola tapasztalt pedagógusközösségének célja az idei tanévre a város felé való nyitás, egy közös áramlás megindítása. A pedagógiai munka értékeinek megmutatása mellett az intézmény gazdag programsorozattal ünnepel, melynek mottója: „Jelen a világban”.
Ennek keretében olyan közös szociális, művészeti, közéleti projektekre hívja partnerül a város és a megye iskoláit, kulturális intézményeit, melyek az iskola mindennapi gyakorlatában is szerepelnek. Emellett nyílt napok, pedagógiai témájú előadások és művészeti bemutatók adnak betekintést hónapról- hónapra az iskola életébe, a tanításba, a Waldorf pedagógiába.
Az iskola épületének többszöri bővítése ellenére az intézmény rég kinőtte a Sorok utcai épületet. A költözésről, egy új, minden reális igényt és szükségletet kielégítő beruházásról való közös gondolkodás, tervezés elindult.