A magyar kliprendezők donja, Indián készítette el a mozgóképet.
Tovább pezseg az élet a Zaporozsec körül. Mint arról a napokban beszámoltunk a szentgotthárdi zenekart beválogatták a Nagy-Szín-Pad tehetségmutatóra, valamint első helyen végeztek a Petőfi rádió heti toplistáján, a TOP 30-on is. A csapat tavaly évvégén jelentette meg első nagylemezét a Sok szerencsét Mr. Gorsky-t, erre került fel - eléggé kalandos körülmények között, időben - Tom Odell dalának magyarosított változata.
A srácok már a lemez megjelenésének idején felvették a kapcsolatot Indiánnal, a magyar zenei élet legismertebb és legelismertebb rendezőjével, hogy az Azon az éjszakán című dalukhoz ő készítse el a képi anyagot. A videó most el is készült, a zenekar tegnap osztotta meg a klipet a youtubeon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!