Nem mindennapi tárlattal rukkolt elő a Szombathelyi Képtár. Szokatlan felállásban, a szombathelyi zsidó hitközséggel karöltve kilenc olyan zsidó származású képzőművészt mutatnak be, akik 1944-45-ben a náci halálsorra kerültek. Borzalmak közepette, útközben, munkaszolgálatban vagy koncentrációs táborban érte őket az értelmetlen halál. Megjárták a pokol bugyrait, átgázolt rajtuk a történelem, lettek saját hazájukból kisöpörtek, deportáltak, kivégzettek.
A Képtár emeletén, az előtérben időutazás vár, mintha a múlt század harmincas éveiben, egy akkori kortárs szalon tárlatmegnyitójára keveredtünk volna. Csak a közönség és a körítés más, a helyi protokollon túl főként az idősek jöttek emlékezni, meglehetősen szép számban.
A falakon a múlt század eleji modernizmus frissessége – amihez körítésként az emeleti előtérben az Isis Quartett és Mérei Tamás zsidó dallamokat játszik, megindítóan. A sajátos tematikájú tárlat apropóját a Holokauszt és a Raoul Wallenberg emlékév adta. Kilenc kerékbetört életmű szilánkjait tárják elénk – amiket az Országos-Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora, dr. Schőner Alfréd főrabbi méltatott.
Tehetségek sora miként vált semmivé
A falakon a második világháború előtti magyar képzőművészeti élet szívszorító lenyomata. Megannyi izmus, impressziók és expressziók, a korai kubizmustól a látomásszerű szürrealizmusig – színes, élettel teli tehetségek, hatvan színvonalas alkotás, festmények, szobrok és grafikák. Hozzá a rettenetes körítés, a megannyi regénybe illő életrajzzal és a legvégén a drámával: pár sorban ott a Holocaust ténye, pontos évszámokkal jelölve a megemészthetetlen borzalom.
Az alkotások jó része – hallhattuk a megnyitón – soha sem szerepelt még szervezett kiállításon, és többségében a Szombathelyi Képtár saját (több ezer alkotásból álló) gyűjteményéből származik. A szerepeltetett művészek között – hangzott el - több olyan nagyság is van, akik nélkül a magyar művészet története nem az lenne az ami – még akkor is, ha idő előtt kiverték a kezükből az ecsetet, a rajzeszközt, a szobrászi munka szerszámait.
Néhányan ígéretes tehetségek maradtak, hiszen akadt köztük olyan, aki húszas éveinek közepén járt, amikor pályája véget ért. Közülük külön említésre méltó Farkas István, a híres Singer és Wolfner Könyvkiadó tulajdonosa, aki kiemelkedő festőművész volt.
Ahogy dr. Schőner Alfréd fogalmazott – hirdessék ezek a munkák a békét és az összefogást. Mert minden „cseppben benne van a tenger”, a fájdalomban a megbocsátás. Ezek a zsidó származású művészek úgy éltek, mint gyertyák, idejekorán elfújták őket, de mind a mai napig világít a fényük.
Ingyenes tárlatvezetéssel!
A kiállítás időtartama alatt szerdánként (vagyis: május 16., 23, 30. és június 6. - 10,00 és 15,00 óra között) a Szombathelyi Képtárban ingyenes tárlatvezetést is tartanak. Előzetes bejelentkezés: az 508 805-ös telefonszámon, ill. szilva_PONT_bakodi_KUKAC_gmail_PONT_com címen. A belépés ingyenes!
A kiállított művészek és életrajzaik
Ámos Imre
Született: Ungár Imre (Nagykálló, 1907 – Ohrdruf, Nord 1944) Műegyetemi tanulmányai után (1927-1929) a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendékeként folytatta tanulmányait 1929 és 1934 között.1931-ben állított ki először a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjában. Anna Margittal – aki szintén festő - 1935-ben kötött házasságának emlékét versek, festmények sokasága őrzi.1935-ben a Munkácsy Céh, egy év múlva a KUT tagjává választották. Ettől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben Párizsba utazott, meghívást kapott Chagall műtermébe. A ’30-as évek közepétől - Chagall hatására - az álomszerű, asszociatív jelentés jellemzi. A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről. Műveinek szelíd békéjét 1938-tól apokaliptikus látomások feszítik. E válságos időkben a mítoszban, a Bibliában keresett menedéket, és talált rá arra a világra, melynek jelképeit a napi események személyes élményeivel töltötte fel. A közelgő katasztrófa komorabbá tette művészetét, kompozíciója expresszívebb, térábrázolása zaklatottabb. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. Egy év múlva aggódva figyelte a lengyelországi eseményeket. Érezte a zsidótörvények hatását, a kiállítási lehetőségek beszűkültek számára. 1940 - től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos a Délvidéken, majd a keleti harctéren. 1942 nyarán az orosz frontra került, ahonnan egy év múlva, 1943 augusztusában tért vissza. 1944 októberében Németországba hurcolták. Onnan többé nem tért vissza.
Farkas István (Budapest, 1887 – Auschwitz, 1944)
Farkas István a Singer-Wolfner Könyvkiadó tulajdonosa és festőművész volt egy személyben.Mednyánszky László irányítása mellett kezdett festeni. Nagybányán is tartózkodott, többek között Fényes Adolffal és Ferenczy Károllyal állt kapcsolatban. Olaszországban, Münchenben, Párizsban folytatott tanulmányokat. Felesége Kohner Ida festőművész volt. 1924-ben Párizsba költözött, ahol állandó szereplője kiállításoknak. 1932-ben vette át a kiadó vezetését. Gyűjteményes kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban 1924-ben, 1932-ben és 1936-ban. 1941-ben és 1943-ban a Tamás Galériában rendezett gyűjteményes kiállítást. A Szinyei Merse Pál Társaság tájkép-díját nyerte el. 1944. június 23-án Kecskemétről szállították Auschwitzba. Pártfogói próbáltak számára mentesítő papírt szerezni, de mielőtt ez megmenthette volna az életét, ő már lemondott mindenről. 1944. július 31-ével nyilvánították halottá.
GOLDMAN GYÖRGY (Vecsés, 1904. - Dachau, 1945)
Épületszobrász segédlevelet szerzett a Kotász-féle épületdíszítő gipszszobrász-műhelyben 1923-1924-ben. 1924-1929 között a Képzőművészeti Főiskolán Kisfaludy Strobl Zsigmond osztályában művészeti tanulmányokat folytatott. 1926-tól 1928-ig Párizsban járt tanulmányúton, és az École des Beaux-Arts-on folytatott tanulmányokat. 1928-1929-ben az Epreskertben, majd az Ipoly utcai műteremben dolgozott. Művészetét a tömbszerű sommázás, a kubisztikus mértani alapvetés és a realista formálás ötvözete jellemzi. 1930-ban részt vett a Tamás Galériában rendezett Új Progresszív Művészek csoportkiállításán, majd ebben az évben Fenyő A. Endrével közös kiállítása nyílt a Kovács-szalonban. 1934-ben művei szerepeltek a KUT kiállításán. 1936-1937-ben részt vett a Gondolat c. folyóirat szerkesztési munkáiban. 1940-1941-ben munkaszolgálatos volt. 1942-ben a katonai bíróság életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, majd 1944-ben Dachauba hurcolták, ahol 1945-ben tífuszjárvány áldozatául esett.
Jándi Dávid (Jánd, 1893-Nagybánya, 1944)
Eredeti neve Léderer Dávid. Kisbirtokosi családból származott. A Nagybányai Művésztelepen Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János tanítványa volt 1911-1916 között. Az első világháborúban katonaként szolgált. 1923-ban a Belvedere Galériában szerepelt gyűjteményes kiállításon. 1926-ban a Nemzeti Szalonban élénk színű dekoratív képeket állított ki. Ettől az évtől a „Nagybányai Festők Társasága” rendes tagja lett. 1929-ben szerepelt a Magyar Zsidó Lexikonban. Tájképek mellett csendéleteket, bibliai tárgyú képeket is készített. Tagja volt a KUT-nak. 1937-ben a Tamás Galériában Gyenes Gittával és Bokros Birman Dezsővel közösen mutatkozott be. 1938 októberében a Magyar Zsidó Irodalmi és Művészeti Bizottság tagja lett. 1942-ben kiállított a Szocialista Képzőművészek Csoportja által szervezett kiállításon, ahol többek között a Gresham-kör alkotói is szerepeltek. 1942-ben hadműveleti területi munkaszolgálatra hívták be. 1944 márciusában látták utoljára.
Kondor György (Debrecen, 1921- Dachau, 1945)
Szegény, nehéz körülmények között élő tisztviselő család gyermeke volt. 9-10 éves korában kezdett rajzolni. Textiltervezői tanfolyamot végzett az Iparrajz Iskolában. Munkahelyén munkásmozgalmi kapcsolat által ismerte meg Goldman Györgyöt. A továbbiakban esti iskolákban képezte magát, többek között Vaszary János növendéke is volt. Példaképei Derkovits Gyula és Dési Huber István. 1942 januárjában az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) III. Képzőművészeti Kiállításán szerepelt. 1944 novemberében Budapestről deportálták. 1945. január 10-én a dachaui koncentrációs táborban halt meg tífuszban.
Leon Alex (Petrozsény, 1907- Osztrog, 1944)
Eredeti neve Löwinger Sándor. Szegény családból származott, autodidaktaként szerezte ismereteit. 1936 és 39 között mégis eljutott Párizsba, ahol Tihanyi Lajos és Chagall művészete hatott rá. Képei látomásszerűek, a kor emberének rossz előérzetét tartalmazzák. 1942-ben hívták be hadműveleti területi munkaszolgálatra. 1944 márciusában látták utoljára.
Schnitzler János (Budapest,1908-Ukrajna, 1944)
Tisztviselőként dolgozott, autodidakta módon lett festő. 1934-ben a Szocialista Képzőművészek Csoportjának alapítói között volt és a KUT-nak is tagja lett. 1938-ban Finnországban szerepelt 33 magyar művész között. 1941-ben csoportos kiállításon vett részt az Andrássy u. 124-ben. (Magántisztviselők Székháza). Elek Artúr kritikájában „markáns linóleummetszeteit” dicsérte meg. 1942 körül Ukrajnába vitték munkaszolgálatosnak. Halálának körülményei nem ismertek.
Sugár Andor (Budapest, 1903. - Sárvár?,Auschwitz?, 1944.)
Podolini-Volkmann Artúr festőművész Szabad Képzőművészeti Rajz- és Festőiskolájában tanult. Nővére Sugár Stefánia a későbbi Dési Huber Istvánné. 1924-1927 között Olaszországban Milánóban ötvösként dolgozott. A kint élő Krón Bélától Dési Huberrel együtt megtanulta a rézkarc készítés technikáját. Első ízben a Podolini-Volkmann Artúr-féle rajziskola 1924-ben megrendezett kiállításán mutatkozott be. 1927-ben tagja a Képzőművészek Új Társaságának. Stílusa egy ideig Dési Huber művészetével rokon szellemű. 1937-ben olaszországi útja után kiállítása nyílt a Tamás Galériában. Készített olajfestményt, akvarellt, rajzokat, rézkarcokat. Több irodalmi művet illusztrált. 1937-38-ban Szicíliában tartózkodott. 1938-ban a Tamás Galéria Mai fiatalok c. kiállításán szerepelt. Elismerő kritikák jelentek meg munkáival kapcsolatban. 1940-ben ugyanitt, az Új Magyar Akvarellek c. kiállításon szerepelt többek között Ámos Imre, Farkas István társaságában. 1942-ben részt vett a Szabadság és a Nép c. kiállításon, ahol az akkori progresszió jelentős része szerepel. 1943-ban az iszkaszentgyörgyi bauxitbányában dolgozott munkaszolgálatosként. 1944 májusában a sárvári internáló táborba vitték. Halálának időpontja és körülményei nem tisztázottak. Az expresszivitás, és a korszerű forma kutatása jellemzi művészetét.
VAJDA LAJOS (Zalaegerszeg, 1908. - Budapest, 1941.)
Művészeti tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1927-től 1930-ig végezte, mestere Csók István. 1930-1934 között Párizsban járt tanulmányúton, ahol a konstruktivizmus mellett az absztrakt kifejezés eszközei hatottak rá. Ekkor készültek fotómontázsai. 1934-től haláláig Budapesten, illetve nyaranta Szentendrén és Szigetmonostoron élt. 1937-ben nyílt meg első kiállítása, ahol Kállai Ernő felfedezi. Művészetére a kubizmus, a konstruktivizmus és leginkább a szürrealizmus jellemző. Műveinek alapja a népi kultúra és a vallási kultusz tárgyai, melyekből alkotta képeit, rajzait, kollázsait. Ezekben az években készültek ikonjai és ikonszerű önarcképei. Utolsó művei nagyméretű csomagolópapírra vetett szén- és tusrajzok, végtelen térben mozgó formák. 1940 szeptemberében behívták munkaszolgálatosnak. Három hét múlva betegen bocsátották haza. Harminchárom éves korában hunyt el a budakeszi tüdőszanatóriumban. A háború után az Európai Iskola elvont művészeinek példaképe lett, hatása a mai napig kimutatható.
Felhasznált irodalom: S.Nagy Katalin: Emlékkavicsok: Holocaust a magyar képzőművészetben 1938-1945. Budapest; Glória Kiadó, 2006. Szombathelyi Képtár: Válogatás a gyűjteményből. Szombathely; Szombathelyi Képtár 2005.
