Sport rovat
Simán legyőzték Andorrát Guzmicsék
Formalitás volt ez a világbajnoki-selejtező. Gera, Lang és Gyurcsó is betalált.
A KTM-bajnok szerelő a Moto GP-ig száguldana
A Vas megyei Rabi Márton csapatával idén megnyerte a német bajnokságot, de ennyivel még nem elégednek meg.
Idegenben tudott nyerni a Körmend EC meccset
A belga Limburg együttesét elverte a piros-fekete gárda.
3
Guzmics arra készül, hogy gólt fejel Andorrának
Fontos világbajnoki-selejtezőt játszik a magyar válogatott.
Calvente bemutatkozására legalább tavaszig várni kell
Továbbra is sérült a Haladás nyári szerzeménye; Sevillában gyógyul.
Govens lett október hónap legjobb játékosa
A körmendi Petty végzett a második helyen a BB1.hu és az M4 Sport TV közös játékán.
2
Nagy a baj! Németh Márió legalább hat hónapra kidőlt
A fiatal középpályásnak elszakadt a keresztszalagja; David Williams sem léphet pályára már idén a Haladásban.
Továbbra is robog az Egis Körmend
A Pécs 19 pontról kapaszkodott vissza a meccsbe, ám a vasiak nem hagyták magukat.
3
Ebben ennyi volt. Egy pont az MTK ellen
Ahogy azt előre tudtuk, be is igazolódott: hiányzott a kreativitás belőlünk.
A siker kapujából lépett vissza a Körmend
A kosarasok a holland Doner Groningen együttesétől, szinte az utolsó pillanatban kaptak ki.