Hírek rovat
1
Pénteken négykor kezdődik a tanárokért szervezett tüntetés a Bazilikánál
Már több mint 4000-en jelezték, hogy részt vennének.
3
Új repülőjáratok kötik össze Erdélyt Magyarországgal
Budapestet és Debrecent Kolozsvárral, valamint Marosvásárhellyel heti három alkalommal.
Korlátozás nélkül lehet tankolni a kis benzinkutakon
A hozzájuk tartozó kutakat arra kérik, hogy szabadítsák fel meglévő készleteiket.
Miskolci pinceomlás: mindhárom holttestet kiemelték
A fokozott omlásveszély miatt elhúzódó mentéssel kell számolni.
Elfelejtett megállni a vonat Füzesabonynál, a sínek mentén gyalogoltak vissza az utasok az állomásra
Az egyikük meghúzta a vészféket így tudtak leszállni.
2
25 év után új logót kap az RTL klub, és más újdonsággal is készülnek
Az új embléma bevezetése mindeddig hétpecsétes titoknak számított.
1
Átlagosan negyedével emelik a katonák illetményét szeptembertől
A miniszter kiemelte: készenlétfokozást rendelt el, és kompenzálni kell a megnövekedett terheket, amit a változó biztonsági környezet jelent.
1
Lavrov, orosz külügyminiszter újabb ország megtámadásával fenyegetőzik
Moldova lesz az, ha nem úgy táncol, ahogyan az oroszok fütyülnek.
Kétmilliós gázszámlát kapott egy szegedi pizzéria
A gázszolgáltató felmondta a szerződésüket, ezentúl ennyit kell fizetniük.
A Lidl reagált az inflációra: gáláns kompenzációkat ad a dolgozóinak
A cég így igyekszik megtartani őket.