Hírek rovat
Megvan az előválasztás második fordulójának időpontja
Nehéz szülés volt, de megvan az előválasztás második fordulójának időpontja.
5
Johnson a kelet-európaiakat hibáztatja a brit káosz miatt
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jórészt azért nem vonzó Nagy-Britanniában a kamionsofőr-szakma, mert a közép- és kelet-európai EU-országokból érkező sofőrök hajlandók voltak rossz munkakörülmények között és alacsony bérezésért is dolgozni.
2
Brit üzemanyaghiány: benzinszállítónak hitték, húsz autó követte a cementszállító tankert
És végül a sofőrre voltak idegesek, amikor kiderült, benzinkút helyett egy építkezésre tart.
7
Minimális becsléssel is háromezer gyerekmolesztálót találtak a francia katolikus egyházban
A testület 2900 és 3200 közé teszi a pedofil bűncselekmények elkövetőinek számát 1950 óta.
1
Ma állatokkal vonulnak ki a pályára a Haladás játékosai
Hitet tesznek az állatvédelem fontossága mellett.
3
Oroszország: engedélyezi a WHO a Szputnyik V-t
Oroszország egészségügyi tárcavezetője szerint mindössze némi papírmunka maradt hátra.
3
Még mindig nem nyitott ki az alcsúti arborétum, a Mészáros-Várkonyi álomesküvő után
Már hétfő óta nyitva kellene lennie.
Balhé és tömegverekedés a Debrecen meccse előtt, 15 szurkolót állítottak elő, többeket még keresnek
Szombat este verekedés tört ki két szurkolói csoport között Debrecenben, ami miatt a rendőrségnek közbe kellett lépnie.
1
Lehet, és biztonságos is együtt oltani koronára és influenzára
Az immunválasz mindkét vakcinára megfelelő, egyik sem erősíti vagy gyengíti a másikat.
Korlátozzák a beoltatlanok kijárását a fertőzöttebb román településeken
Romániában a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében további szigorításokat vezettek be: a kormány szombaton elfogadott határozatában ismét kötelezővé tette a védőmaszk viselését, illetve korlátozza a beoltatlanok kijárását a fertőzöttebb településeken.
13
Kovács Zoltán: a gyerekek a vadászati világkiállítás legfontosabb célközönsége
Kovács Zoltán elmondta, eddig több mint 53 ezer diák regisztrált a Hungexpo programjainak meglátogatására.
6
Nagy Feró szerint a nyolcezres falujában nincs egyetlen meleg sem
Hogy honnan tudja ezt, az már másik kérdés.
Nagy-Britannia külföldi kamionsofőröket hív az országba
A brit belügyminisztérium szombati bejelentése szerint március végéig vállalhatnak munkát azok az uniós kamionsofőrök, akik a súlyos üzemanyagellátási fennakadásokat okozó sofőrhiány enyhítésére meghirdetett kedvezményes engedélyezési program keretében érkeznek Nagy-Britanniába.
Felrobbant egy világháborús lőszer, megölt egy embert Ausztriában
A dél-ausztriai Karintia tartományban fekvő Ossiach-tóból halászta ki egy 59 éves német férfi a lőszert, ami később felrobbant.
2
Leállította a Magyarország felé Ukrajnán át történő gázszállítást a Gazprom
Kizárják az ukrán gázvezetéket az orosz gázszállítási rendszerből. Miután a héten 15 évre szóló megállapodás született az orosz és a magyar fél között.
18
3
Brutális módon meggyilkolta és a Lidl pénztáránál hagyta kétéves kisfia holttestét a magyar édesanya
Képtelen volt elfogadni a magyar édesanya, hogy kisfiát, Alexet a ideiglenesen az édesapjánál helyezték el, ezért egészen Olaszországig szökött a gyermekével, ahol brutális módon végzett vele.