Október 10-től október 16-áig, tehát hét napon át tart majd az előválasztás második fordulója. A pártelnökök megállapodására volt szükség ugyanis az időpont meghatározásához, miután az Országos Előválasztási Bizottságban (OEVB) nem tudott döntésre jutni pénteken a hat ellenzéki párt delegáltja – írja a Telex .
A Telex több forrástól úgy értesült, hogy a DK az OEVB pénteki ülésén, tehát az első forduló eredményeinek csütörtök éjjeli kihirdetése után semmiféle akadályt nem gördített az időpontról való döntéshozatal elé, és az eredeti szándékot, azaz, hogy két hétvége is essen a szavazónapok idejére, azzal a kompromisszummal sikerült áthidalni, hogy 7 napon át, vasárnaptól, szombat estig lehessen voksolni.
A második forduló eredetileg október 4. és 10. között lett volna, de arról már mintegy két hete lehetett hallani, hogy napokat vagy akár egy hetet is csúszhat a második kezdete, mert a tervezettnél több időt vesz igénybe a szavazólapok és az urnák eljuttatása a szavazókörökbe, és az informatikai rendszert is át kell még hangolni.
Az előválasztási rendszer összeomlása miatt az előválasztás első fordulóját eleve két nappal meg kellett hosszabbítani, így az csak kedd este 20 órakor zárult le, a szavazatszámlálás pedig az eredeti tervekkel ellentétben további 50 órát vett igénybe, így csak csütörtökön éjjel született hivatalos végeredmény.
Nyilván az első forduló tapasztalatai, és az eddigi eredmények – például az online leadott voksok aránya – is befolyásolta azt, hogy Karácsony Gergely és az őt támogató MSZP–Párbeszéd–LMP, valamint a Momentum is azt szerette volna elérni, hogy október 9. és 16. között tartsák meg a második fordulót, mert így két hétvége is beleessen, de azt is javasolták a többi pártnak, hogy a második fordulóban az egész ország egyetlen választókerület legyen, azaz bárki bárhol szavazhasson a miniszterelnök-jelöltre, továbbá, hogy az előválasztás első fordulójában online voksolóknak ne kelljen újból végigmennie a regisztrációs folyamaton, hanem automatikusan szavazhassanak az internetes felületen.
Ezek a részletszabályok, valamint két forduló közötti, esetleges szabályváltoztatások azonban egyelőre kérdésesek, annyit azonban tudni lehet, hogy a második forduló időpont-meghatározását érintő egyéni érdekérvényesítés a Párbeszéd részéről alaposan kiváltotta a több párt rosszallását pénteken – írja a lap.